„Elvettem a gyerekkori szerelmemet – néhány órával később meghalt a karjaimban”

hospice
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 12. 14:00
Borzalmas. Karjaiban vesztette el azt, akit a legjobban szeretett.

Szívszorító tragédia árnyékolta be Jade Tabrar és Adam Kemp esküvőjét. A gyerekkoruk óta egymáshoz tartozó pár november 3-án, otthonukban, szűk körben mondta ki az igent – Jade azonban néhány órával a ceremónia után, férje karjaiban meghalt.

Karjaiban halt meg a gyerekkori szerelme.
Karjaiban halt meg a gyerekkori szerelme.

Újdonsült férje karjaiban halt meg a nő

Jade-nél 2023 augusztusában diagnosztizáltak gyomorrákot. A kismamakorában jelentkező erős gyomorfájdalmakat és jelentős fogyást először a terhességnek tudták be, ám a tünetek a 2023 februárjában született, egészséges kisfiuk érkezése után is megmaradtak. A vizsgálatok 2-es stádiumú daganatot mutattak ki, amely hetek alatt 4-es stádiumra ugrott, miközben Jade a kezelésre várt.

A betegség ideig-óráig úgy tűnt, megállt: idén májusban „stabil” állapotot kapott, és átmenetileg felfüggesztették a terápiát. Ám szeptemberben kiderült, hogy a rák átterjedt a méhére és a petefészkére, és három hónapot jósoltak neki. Ekkor döntöttek úgy, hogy nem várnak 2026. november 21-ig, a 20. évfordulóig tervezett nagy lakodalomra: most azonnal összeházasodnak.

Barátok és a hospice csapata villámgyorsan intézte a papírokat, a szertartást november 3-án 14 órakor tartották meg otthonukban. Jade – aki örökbefogadottként nőtt fel – azt szerette volna, ha Adam édesapja kíséri be, egy régi koszorúslányruhában, amelyet barátai sietve átvarrtak a súlyvesztés miatt.

A szemembe nézett, és azt mondta, annyira boldog, hogy Mrs. Kemp lett. Aztán a feje lehanyatlott – tudtam, hogy a lelke elszállt.

A hospice munkatársai is úgy látták, közel a vég. Jade 22:45-kor hunyta le örökre a szemét – férje karjaiban. A pár 19 évet volt együtt, öt gyermeket neveltek. Adam – aki felmondott, hogy a gyerekekkel lehessen – most a közös emlékekből merít erőt:

Elvettem a gyerekkori szerelmemet – néhány órával később meghalt a karjaimban

Életem legszebb napja volt – feleségül vehettem a világ leggyönyörűbb nőjét.

A barátok időközben adománygyűjtést indítottak, a célt 4000 fontra emelték, hogy segítsék a családot a következő, nehéz hónapokban és a temetési költségek rendezésében, írja a Mirror.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.