Cikinek érezte az elsőként megjelenő tüneteket tinédzserkorában egy fiatal nő, akinek ma már a meddőséggel kell megküzdenie. Évekig tartó kezeléseken vett részt, amely nem csak a szervezetét, de a lelkét is megviselte.

A brit Ellie Waters-Barnes mindössze tizennégy éves volt, amikor egy apró csomót vett észre a bal farpofáján. Zavarban volt, ezért hét hónapig nem szólt senkinek, ám mire elmondta a szüleinek, a csomó már egy egész tenyérnyi daganattá nőtt. 2015-ben derült ki, hogy Ellie-nél a rendkívül ritka lágyrészrákot, a rhabdomyosarcomát diagnosztizálták, amely ekkorra már a negyedik stádiumban járt – olvasható a Mirror cikkében.
A rák a medence környékén fejlődött ki, ezért a kemoterápia és a sugárkezelés is erre a területre irányult. A kezelések megmentették az életét, de súlyos következményekkel jártak: károsították a petefészkét és a hormonháztartását, így Ellie szervezete nem tudta befejezni a pubertáskort. Tizenöt éves korában orvosai közölték vele, hogy korai menopauzában szenved és nem lehet gyermeke.
„Olyan volt, mintha egy nyolcvanéves testében rekedtem volna” – mondja ma, kilenc évvel később.
De akkoriban csak a túlélés számított. Nem érdekelt, milyen állapotban maradok, csak életben akartam maradni.
A tinédzser évei azonban gyökeresen megváltoztak. Míg barátnői fiúkról, hormonokról és első menstruációról beszélgettek, ő a kimerültséggel, a hőhullámokkal és önbizalomhiánnyal küzdött. „Mindig úgy éreztem, kevésbé vagyok nő. Nem fejlődtem úgy, mint a többiek, és azt hittem, senki sem fog vonzónak látni.” A kezelések után sem tért vissza a menstruációja, ezért hormonpótló terápiát kapott, ám évekig alacsony dózisban adták a gyógyszereit. Fáradtság, izomfájdalmak, szárazság és koncentrációs zavarok gyötörték. A pandémia idején, amikor az iskolai vizsgáit törölték, maga kezdett utánajárni, mi történik a testével. Végül egy magánorvosi konzultáció során talált rá a megfelelő hormonpótlásra – két héten belül jelentősen jobban érezte magát.
Bár a meddőség számára máig nehéz téma, ma már elfogadta helyzetét.
Megtanultam nem azon rágódni, mi nincs. Azt próbálom nézni, mit tudok tenni ezzel a testtel, amit kaptam. Ha fáradt vagyok vagy ködös a fejem, néha eszembe jut, milyen lenne, ha normálisan működnének a petefészkeim – de aztán továbblépek.
Ellie most 24 éves, orvostanhallgató a Keele Egyetemen, és onkológusként szeretne dolgozni, hogy segíthessen más rákbetegeknek. Tapasztalatait igyekszik nyíltan megosztani, hogy felhívja a figyelmet a korai menopauzára, amelyről szerinte még mindig túl kevesen beszélnek. „Sokan szégyellik, pedig minél többet tudsz róla, annál jobban tudsz magadért kiállni. Én is azt kívánom, bárcsak évekkel korábban többet tudtam volna.” Ma már úgy látja, az elfogadás és a tudás a legfontosabb.
Nem szabad magadban tartani, beszélni kell róla. Ha másoknak segíthetek, már nem érzem hiábavalónak mindazt, amin keresztülmentem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.