Egy orvostanhallgató apró, elsőre jelentéktelennek tűnő tünete jelezte, hogy nagy baj van, az orvosok azonban sokáig nem foglalkoztak vele. A fiatal lánynak hónapokig kellett várnia, mire végre megkapta a diagnózist.
A fiatal orvostanhallgató, Anabel Brenner Schleicher Georgiából elmesélte, hogyan vezetett egy apró, de tartós tünet ahhoz, hogy végül ritka vérrákkal, T-sejtes akut limfoblasztos leukémiával (T-cell ALL) diagnosztizálják – négy hónappal az első orvosi vizsgálata után. Ez a betegség főként fiatal felnőtteket érint, és a fehérvérsejtek egyik típusa, a limfociták rendellenes burjánzásából indul ki a csontvelőben. A leukémia gyorsan, akár napok alatt is kifejlődhet - olvasható az Unilad cikkében.
A 26 éves Schleicher idén márciusban vette észre az első tünetet: duzzadt nyirokcsomót a nyakán.
Más panaszom nem volt, csak ez a duzzanat
- mondta el a fiatal nő.
A nyirokcsomók azonban tovább duzzadtak, így orvoshoz fordult. Az első vizsgálatok semmi rendelleneset nem mutattak ki, és egy fül-orr-gégész sem talált aggasztó jeleket. Öt héttel később azonban újabb duzzanatok jelentek meg, ezért ultrahangot és biopsziát rendeltek el – az orvos viszont még ekkor is azt állította, „szinte kizárt, hogy rák legyen”. Később a duzzanat már a lány kulcscsontja fölött és a hónaljában is megjelent, majd a vérvizsgálat során kék-zöld foltokat fedezett fel a lábán. Ekkor irányították el egy hematológushoz, aki megállapította: T-sejtes ALL-je van.
Mivel azonnali kezelésre volt szükség, az orvosai közölték vele, hogy 2025. július 31-én kórházba kell vonulnia intenzív terápiára. Schleicher úgy döntött, egy nappal korábban megtartja az esküvőjét, hogy a kezelés előtt átélhesse a boldog pillanatot:
Csak szerettem volna felvenni a ruhám, megcsináltatni a hajam, és önmagam lenni egy napra.
A kezelések megkezdése után a férjével Schleicher szüleihez költöztek, hogy a nő segítséget kapjon a rendszeres orvosi konzultációkhoz. Jelenleg a kemoterápia konszolidációs szakaszában jár, ami közel három hónapig fog tartani. Ezt több lépés követi: fenntartó kezelések újabb másfél–két éven át, hogy az orvosok minden rejtett ráksejtet elpusztítsanak.
A Cleveland Clinic szerint a duzzadt nyirokcsomók mellett más korai jelek is utalhatnak erre a betegségre: éjszakai izzadás, tartós fáradtság, megmagyarázhatatlan, magas láz (39,5 °C felett, több mint két órán át), indokolatlan fogyás, hasi, csont- vagy mellkasi fájdalom. Az orvosok azt tanácsolják, hogy aki ilyen tüneteket tapasztal, minél hamarabb forduljon szakemberhez, mert a korai felismerés életet menthet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.