Amikor Shirley Bartram erős fájdalmat kezdett érezni a bal oldalán, hányással, gyors pulzussal és azzal párosulva, hogy 12 órán át nem tudott vizeletet üríteni, kórházba sietett, ahol feltételezett vesefertőzést diagnosztizáltak nála. Azonban az orvosok hatalmasat hibáztak a kezelés közben, aminek szörnyű következményei lettek.
A 69 éves, angliai Gravesendből származó Shirleyt a kórházban intravénás antibiotikummal kezelték a húgyúti fertőzés miatt, de néhány órával később hazaengedték, és szájon át szedhető antibiotikumot írtak fel neki. Mindezek ellenére az állapota rohamosan romlani kezdett, így ismét kórházba került, ahol mesterséges kómába helyezték 4 hétre. Amikor felébredt, már elkezdődött a kéz- és lábszöveteinek elhalása, majd életveszélyes szepszis alakult ki nála.
Mielőtt mindez megtörtént, önálló és aktív voltam. Most a legegyszerűbb dolgokkal is küzdök, amiket mások magától értetődőnek vesznek
– mondta Shirley, aki korábban ápolóként dolgozott.
Lehetetlen kézbe fognom egy tollat, és segítségre van szükségem az olyan feladatoknál, amiket régen gondolkodás nélkül csináltam, például begombolni a ruhámat, megmosni a hajam vagy elkészíteni az ételt. A lépcsőzéshez is segítség kell. A járás fájdalmas és kimerítő.
A nő bal lábán merevítő van, hogy könnyebben tudjon mozogni, de még így is gyakran elesik. Csupán a közeli boltig tud elmenni bot segítségével, így rendkívül korlátozottan él a történtek óta.
Elmondása szerint, miután először kórházba ment, majd hazaküldték, egész éjjel hányt, így másnap, 2022 szeptemberében ismét visszavitték. Ekkor diagnosztizálták nála a szepszist, amelyet feltehetően a vesefertőzés okozott. Összesen 4 hetet töltött intenzív osztályon és 9 hetet a kórházban lábadozva.
A történtek után Shirley jobb kezén mindössze a gyűrűs- és a kisujja maradt meg, míg a bal kezén elveszítette a mutató- és a kisujját. A lábujjai fokozatosan maguktól amputálódnak, a lábfejcsontja pedig eldeformálódott.
A nő, aki lányával, a 47 éves Kellyvel él, visszatérő duzzanattól szenved a jobb csípőjében a fertőzések miatt, és váladékozást is tapasztalt a jobb felső lábán lévő sebből. Egy korábbi csípőprotézis fémrészei is kilazultak emiatt. Az orvosok jelenleg is megoldást keresnek a problémáira.
Nem csak fizikai, hanem lelki terhet is jelent mindez. Nagyon feszélyez, ahogy a kezeim kinéznek. Nem tudom eléggé megköszönni Kellynek mindazt, amit értem tesz, de szívszorító belegondolni, mi történt, és mennyi önállóságot vesztettem el. Nehéz elfogadni.
Shirleyt a mai napig foglalkoztatja annak a gondolata, hogy a kórházban megtettek-e minden annak érdekében, hogy megelőzzék azt, ami vele történt, de válaszokat soha nem kapott. Végül ügyvédek segítségét kérte. Emellett abban reménykedik, története megosztásával felhívhatja a figyelmet a szepszis veszélyeire, így másoknak nem kell azon átmennie, mint neki – írta a The Sun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.