Egy nő átverte a családját azzal, hogy elhitette velük: megszülte első gyermekét, miközben valójában csak egy élethű játékbabát "nevelt".
A 22 éves Kira Cousins egy speciális, terheshasat imitáló protézissel járt-kelt, és azt állította, hogy várandós. Amikor pedig "megszületett" gyermeke, Bonnie-Leigh Joyce-nak nevezte el a babát. Októberben be is jelentette a "születést", azt állítva, hogy a kislány október 10-én jött világra, 5,5 kg súllyal.
A szüléshez vezető hetekben Kira ultrahangképeket és babaváró buliról készült fotókat is posztolt a közösségi médiában. Rendszeresen mutatta a kislánynak vásárolt ruhákat és az ajándékokat, amiket a családtól és barátoktól kapott.
A "terhesség" közepén még azt is közölte, hogy az egyik ultrahangvizsgálaton szívfejlődési rendellenességet találtak a magzatnál.
A helyzet hat nappal a "szülés" után vált botrányossá, amikor a baba édesapja felfedezte, hogy a gyermek nem valódi, csak egy rendkívül élethű játékbaba. Kira ezt követően megpróbálta elhitetni a férfival, hogy a baba időközben meghalt.
Később egy TikTok-videóban beismerte, hogy a családja azonnal rászállt, amint kiderült az igazság és nem úszta meg következmények nélkül a dolgot.
Kira barátnője, Neave McRobert szerint a gyanú akkor merült fel először, amikor a család észrevette, hogy senki sem hallotta sírni a gyermeket, és Kira senkinek nem engedte meg, hogy megérintse. Állítása szerint a baba nemrégiben kórházi vizsgálaton járt, ezért volt szükség a fokozott óvatosságra.
Egy október 16-án készült videóban Neave elmondta:
Észrevettem, hogy Kira törölte az összes képet és videót Bonnie-Leigh-ről a közös csevegésünkből. Megkérdeztem tőle, hogy miért, de nem válaszolt. Ezután megkérdeztem a baba apját aki elmondta, hogy a gyermek valójában egy játékbaba.
Neave képernyőfotókat is megosztott a beszélgetéseikről, valamint korábbi, már törölt bejegyzésekből származó képeket a babáról. A TikTok-videóra ezrek reagáltak megdöbbenéssel, sokan undorukat és félelmüket fejezték ki a történtek miatt.
A hasonló újjászületett babák ára 30 és 2000 font (14 - 920 ezer forint) között mozog. Ezeket a babákat kifejezetten úgy készítik, hogy megtévesztően hasonlítsanak igazi újszülöttekre. Egyes modellek síró hangokat adnak ki, sőt, műkönnyet vagy akár nedves pelenkát is képesek produkálni - írja az Express.
Kira egyik családtagja azt nyilatkozta:
Bár megdöbbentett a leleplezés, már a kezdetektől fogva voltak kétségeim a terhességgel kapcsolatban. Tíz éve ismerem Kirát, és rengeteg dologban hazudott már. Egy sorozathazudozó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.