„Lehetsz szegény, lehetsz fáradt, de sose legyél boldogtalan, mert beteggé tesz” – meghalt a népszerű influenszer, borzasztó, ami történt

mellrák
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 21. 16:30
Az anyuka azt hitte, megszabadult a betegségtől, de halál követte a boldog hírt.

Egy híres közösségi média influenszer vesztette életét rák miatt hónapokkal azután, hogy bejelentette: meggyógyult. 

Elvesztette rák elleni küzdelmét a szeretett influencer
Elvesztette rák elleni küzdelmét a szeretett influenszer
Fotó: Hush Naidoo Jade Photography /  Unsplash (Illusztráció)

A 39 éves Chen Meiying október 12-én hunyt el egyéves, rák elleni küzdelem után. Tripla negatív emlőrákja volt, ami az egyik legagresszívabb daganattípus.

2024-ben diagnosztizálták, ami teljesen felfordította az életét, és elveszítette a munkáját, és a kezelések miatt családjának kellett támogatnia őt.

Ekkor kezdett el posztolni a TikTokon, (fiókját halála után törölték) ahol adományokért cserébe hagyományos kínai dalokat énekelt.

A szeretett influenszer próbált pozitív maradni

A Chongqingból származó anyuka betegsége ellenére is próbált pozitív maradni, követői pedig szerették, hogy rosszullétei ellenére is kedves és mosolygós volt.

Április 16-án jelentette be, hogy remisszióban van, és meggyógyult, de két hónappal később a rák visszatért. Ekkor már a csontjaira és nyirokcsomóira is átterjedt, az orvosok őszintén közölték vele, hogy nem tudják megmenteni.

Napi rutinja megszűnt, de tizenéves lányát minden nap iskolába hordta, bármekkora fájdalmai is voltak, ez volt az egyetlen motivációja.

Utolsó bejegyzését szeptember 22-én írta, ugyanis szeptember 26-án már kórházban feküdt. Október 12-én hunyt el, azóta szülővárosában helyezték örök nyugalomra - írja a Mirror.

Az anyuka egyszer így fogalmazott:

Lehetsz szegény, lehetsz fáradt, de sose legyél boldogtalan, mert a boldogtalanság beteggé tesz.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.