Gecse Melody a születése óta mozgáskorlátozott. A kerekesszékes lány nehéz sorsot kapott az élettől, de mindent megtesz azért, hogy kitörjön a korlátaiból. Nemrégiben úgy érezte, hogy minden a helyére került, de egy szempillantás alatt szertefoszlott körülötte minden, egyedül a családja maradt meg neki.
Miután megszülettem, három és fél óráig tartott, mire újraélesztettek. A szüleimnek azt mondták az orvosok, hogy 1% esélyt látnak arra, hogy életben maradok. Jelenleg hat műtéten vagyok túl. A szüleim mindenben támogatnak és a nehézség ellenére soha nem adom fel
– mondta a kerekesszékes lány.
Májusban anyagi nehézségek miatt el kellett költöznie Budapestről, ahol albérletben élt a családjával.
Lelkileg megtörtem, mert sajnos muszáj volt visszaköltöznünk Pestről Kiskunhalasra. Úgy érzem sok mindent elveszítettem, legfőképp a szabadságomat, azaz a több kimozdulás lehetőségét. Távol kerültem a barátaimtól.
Úgy érezte, hogy Budapesten lassan révbe ér az élete, a nagy álma is megvalósulhatott: az egyik barátnője beajánlotta egy fogyatékkal élők esélyegyenlőségéért dolgozó divatszervezethez.
„Hobbi szinten elkezdtem modellkedni az Ability Fashionnél, amit nagyon szerettem. Viszont mint sok minden mást, ezt is fel kellett adjam a távolság miatt, mert nem tudok utazni”– mondta Melody, aki idén másodjára vehetett részt a Máltai Mozgáskorlátozott Ifjúsági Táborban, ahol nagyon jól érezte magát. A tavaly megismert segítője vitte el a táborba, hiszen máshogy nem tudott volna eljutni oda.
A 23 éves lánynak számítógépes adatrögzítő végzettsége van, szakmájában még nem sikerült elhelyezkednie, de folyamatosan otthonról végezhető munkát keres; valamint hobbiból és egy kis plusz kereset reményében kézműves tárgyakat készít. Nagy álma, hogy visszaköltözzön Budapestre, hiszen ott képzeli el a jövőjét.
Minden vágyam, hogy a szabadságom és a lehetőségeim visszakapjam. Egy saját lakás az álmom
- mondta Melody.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.