Ijesztő riasztás futott be a minap a Ráckevei Önkormányzati Tűzoltósághoz: szerdán (szeptember 10.) azzal csörgették meg őket, hogy az egyik kiskunlacházai ház lakásában egy nyugdíjas férfi holtteste heverhet – méghozzá valószínűleg már hetek óta. Tamás bácsit ugyanis már két hete nem látták, a siket férfiért pedig már aggódtak a helyiek. Többen beláttak a férfi otthonába, ekkor szembesülhettek a holttest borzalmas látványával.
Lapunk úgy értesült, hogy a tűzoltókat az ijedt helyiek értesítették, akik már hetek óta nem látták az ott lakó, 75 éves Tamás bácsit. Ők azt is hozzátették, hogy az ablakon belátnak, és szerintük a lakást kirámolták:
Idős bácsi meghalt. Ablakon látni, hogy ki van rámolva a lakás, két hete nem látták. Zárt a kapu és az ajtó is
– szólt a bejelentés. A helyi tűzoltók azonnal a helyszínre siettek, ahol bejutottak a lakásba. Sajnos, Tamás bácsin nem lehetett segíteni, a tűzoltók szerint is már hetek óta halott lehetett:
- Egységünk kiérkezést követően a Rendőr Kollégákkal együtt az ingatlanba bejutott, ahol a szépkorú férfin már nem tudtak segíteni, ő vélhetően több hete elhunyt. Az ingatlan nem volt "kirámolva", a bácsi nagyon szerény körülmények között élt – közölte az Önkormányzati Tűzoltóság Ráckeve. Mivel az ő szaktudásukra nem volt szükség, értesítették a rendőröket, akik úgy tudjuk, nemsokára a helyszínre is siettek.
A helyiek sokkot kaptak a történtek után, mint mondták, csak annyit észleltek, hogy a férfi nem járkál ki, senki nem találkozik vele. Lapunk úgy tudja, hogy a férfinek nem voltak rokonai, egyedül élt. Most egy emberként gyászolják:
Szegénykém siket volt, egyedül éldegélt a lakásban. Nem vetette fel a pénz, de kedves bácsi volt. Szörnyű, hogy így ment el, annyit feküdt ott. Azt hiszem, nincsenek rokonai egyáltalán, bár hallottam olyat is, hogy van valamilyen távoli hozzátartozója, csak ő külföldön él
– mondta egy helyi lakos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.