Rosszul esett, majd sántítani kezdett – ez mentette meg a kisfiú életét

rák
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 13. 10:30
Ha azon a napon nem esik el, talán túl késő lett volna. A csontrák alattomos tünetekkel jelentkezett.

2020-ban egy hétvégi kiruccanás során a Blue Ridge hegységben az ötéves Paul Sturtz elesett és megsérült a lába. Anyukája, Charlotte Marie Sturtz úgy gondolta, csak izomhúzódásról lehet szó, mivel a fájdalom Advil hatására elmúlt. Az orvos is megerősítette, hogy a csont nem tört el, így senki sem gyanakodott komolyabb problémára, főként nem csontrákra...

Rosszul esett, majd sántítani kezdett – ez mentette meg a csontrákkal küzdő kisfiú életét
Rosszul esett, majd sántítani kezdett – ez mentette meg a csontrákos kisfiú életét
Fotó: Pexels / Pexels

A következő hónapokban azonban Paul panaszkodni kezdett, hogy fáj a lába, különösen erőltetés hatására, és ekkor már sántított is. Végül édesapjával, Jonathannal egy atlantai kórházba mentek, ahol röntgenfelvételt készítettek róla.

Azonnal elmondták, hogy valami nagyon nincs rendben. Azt mondták: ‘A fiadnak vagy daganata van, ami lehet jó- vagy rosszindulatú, vagy pedig csontfertőzés. 

- emlékszik vissza az édesanya.

A csontrák diagnózisa letaglózó volt

Néhány nap múlva diagnosztizálták: metasztatikus Ewing-szarkóma, egy ritka, agresszív izom- és csontrák, amely évente körülbelül 200 gyermeket és serdülőt érint az Egyesült Államokban. Paulnak mindössze 20-25% esélye volt a túlélésre. Ekkor még csak hatéves volt.

Ez minden szülő legrosszabb rémálma: hallani, hogy a gyereke rákos.

Az orvosok nyitottak voltak az együttműködésre más intézményekkel, így végül a clevelandi klinikával dolgoztak együtt. A ritka gyermekkori daganatok, például az Ewing-szarkóma szomorú valósága, hogy kevés klinikai vizsgálat érhető el. Paul atlantai orvosaival konzultálva végül a standard kemoterápiás kezelést választották. Ha nem reagált volna jól a szervezete, más módszerekkel is próbálkoztak volna.

Paul 2020 végére kilenc kemoterápiás cikluson esett át, majd 2021 januárjában megműtötték a jobb lábán lévő daganatot. Szerencsére az orvosok végre tudtak hajtani egy végtagmentő műtétet, így Paul megtarthatta a lábát. A műtét után további hat kemoterápiás kezelés következett. Ezután sugárkezelést kapott, amely a rák által érintett területekre: mindkét tüdőre, a gerincre és a bal combcsontra irányult.

2021 júniusában, tíz hónappal a diagnózis után, az orvosok közölték, hogy nincs több látható daganat a testében. Paul ekkor ünnepélyesen megkongatta a harangot a rákkezelések végét jelző hagyomány részeként.

Paul ma már 11 éves. Félévente jár kontrollvizsgálatokra, és bár a csontjai gyengébbek, mint más gyerekeké, ez nem akadályozza meg abban, hogy focizzon és barátaival játsszon. Emellett édesapja mellett nem hivatalos fociedző-asszisztensként is tevékenykedik fiatalabb testvérei, a 9 éves Sarah Cate és a 7 éves Charlie mellett.

Ha felnő, sportkommentátor szeretne lenni - írja a People.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.