Egy neve elhallgatását kérő nő számolt be arról, hogy 36 évig ugyanazzal a férfivel élt, de három éve elvált tőle a szerencsejáték-problémái miatt. A nő ahhoz már korábban hozzászokott, hogy ő tartja el a családot, de aztán további problémák jelentkeztek.
Ő soha nem fizetett semmilyen számlát. Nagyon irányító volt, és mindig azt tette, amit akart. Azt hiszem, annyira lefoglalt, hogy jobb életet próbáljak teremteni a fiunknak, hogy nem láttam, mennyire rossz a helyzet. A fiunk most 33 éves, és nincs kapcsolatuk. Nem hajlandó beszélni az apjával.
Mint azt a nő elmondta, azóta a férfivel elváltak, de egy ideig együtt laktak, ám a kamionsofőrként dolgozó férfi akkor is csak havi 500 dollárt adott (kb. 167 ezer forint) a családi kasszába.
Két éve mellrákot diagnosztizáltak nálam, és az első kemoterápiám után annyira kegyetlen volt hozzám, hogy meg kellett mondanom neki: menjen el.
Majdnem egy évig nem volt köztük kapcsolat, míg egy nap meglátta egy boltban. Ekkor a nőnek a kezelések miatt nem volt haja és 20 kilót hízott, ami annyira sokkolta a férfit, hogy sírni kezdett.
Azóta beszélünk, és vissza akar költözni. A fiam ellene van. Úgy gondolja, az apja csak menedéket keres. Ráadásul ugyanabból a városból származunk, és nehéz elviselni a pletykákat. Legbelül tudom, hogy soha nem fog megváltozni, de…
— tette hozzá a nő, aki túlélte a rákot, de a magánélete nagyon zavaros maradt és most nem tudja, mit tegyen.
A nypost.com szakértője szerint nincs mentség arra, hogy a férfi elhagyta a nőt, amikor rákkezelés alatt állt.
Kérlek, a saját érdekedben hallgass a fiadra. Ő jó tanácsot ad. Ne azzal foglalkozz, mit mondanak az emberek a régi szülővárosodból, hanem élj a jelenben. Emlékeztesd magad, miért váltál el a férjedtől. Irányító volt, kóros szerencsejátékos, nem járult hozzá anyagilag az életetekhez, és úgy viselkedett, ahogy neki tetszett, rád való tekintet nélkül.
Ápold és becsüld azokat a kapcsolatokat, amelyek kölcsönösek — így sokkal boldogabb leszel, javasolta a szakértő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.