Egy apa arra figyelmeztet másokat, hogy tanuljanak az ő ostobaságából, miután mindkét tüdeje kilyukadt, amikor egy hídról hátraszaltózott 12 méter magasból, hogy újraélje a fiatalságát.
A 40 éves Tom Scott augusztus 15-én döntött úgy, hogy leugrik egy Garstang közelében található hídról, miután nosztalgikus hangulat kerítette hatalmába, miközben arra járt. A háromgyermekes apa, aki Blackpoolban él, fiatalabb korában is járt ezen a környéken, hogy leugorjon a hídról, amely a Wyre folyó fölött ível át.
Egy pillanatnyi meggondolatlanságból Scott ezúttal egy hátraszaltót mutatott be a hídról, majd 12 métert zuhant a folyóba.
Gyerekként sokszor leugrottam erről a hídról, és sosem volt gond. Amikor most ott voltunk, csak annyit gondoltam, hogy le fogok ugrani. Ez csak nosztalgia volt. Valamit akartam csinálni, amit régen is csináltam. A barátnőm folyton mondta, hogy ne tegyem, de én azt válaszoltam, jól leszek, sokszor megtettem korábban. Aztán hirtelen úgy döntöttem, hogy nem csak leugrok, hanem hátraszaltózok. Régebben is csináltam párszor, de most túltoltam.
Megdöbbentő felvétel rögzítette, amint előkészül a szaltóra, majd teljes magasságból a vízbe zuhan, és a hátára esik. A becsapódás érzését később csak úgy írta le, mintha betonra zuhant volna, elmondás szerint szinte levegőt sem kapott, amikor a felszínre ért
A helyzet akkor vált igazán aggasztóvá, amikor a partra érve vért kezdett felköhögni.
Teljesen a hátamra estem, iszonyúan égett. Talán az időjárás miatt a folyó nem volt olyan mély, mint szokott. Körülbelül 9–12 méter magasból ugrottam. Ahogy a vízbe értem, tudtam, hogy megsérültem, de nem tudtam mennyire. Kijutottam a partra, de alig kaptam levegőt. Gyerekek is készültek ugrani, és azonnal azt mondtam, hogy ne tegyék. Amikor leültem, felköhögtem egy csomó sűrű vért. Olyan érzés volt, mintha egy kígyó tekeredett volna a mellkasom köré. A barátnőm halálra rémült, és azt mondta, hogy azonnal kórházba visz.
Scottot a baleset helyszínéről azonnal a közeli kórházba szállították, ahol többször eszméletét vesztette, miközben az orvosok vizsgálták. Kiderült, hogy mindkét tüdeje kilyukadt, valamint kiterjedt zúzódásokat szenvedett.
Utólag már rájött, hogy pillanatnyi meggondolatlansága bénulással vagy akár halállal is végződhetett volna, így mindenkit óva int a hasonló vakmerő mutatványoktól.
Eléggé meglepődtek, hogy semmim nem tört el. Lehettem volna mozgássérült, vagy akár halott is. Butaság volt, és elismerem. Nagyon megbántam, óriási szégyent érzek, ostoba és nevetséges voltam. Az én koromban már nem kéne ilyesmit csinálni, de senkinek sem ajánlom, hogy megtegye.
- mondta Scott.
A férfi most azt javasolja mindenkinek, hogy a hasonló vakmerő mutatványok előtt alaposan gondolják át a következményeket, ugyanis akár tragédiával is végződhetnek - írta a Daily Mail.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.