A kilencéves Deacon épp iskolába tartott egy hétfő reggel, amikor hirtelen összeesett. Édesapja, Jamie, aki egy 43 éves buszsofőr Dél-Walesből, éppen dolgozott, amikor egy telefonhívást kapott, miszerint fia szívrohamot kapott.
Jamie azonnal félbehagyta a munkát, leállította a buszt, és másfél kilométert rohant, hogy fiához menjen.
Ahogy befordultam az utcába, láttam, ahogy a mentősök a fiam újraélesztésén dolgoznak az út közepén. Rémisztő jelenet volt. Szinte sokkot kaptam
- emlékezett vissza az apuka.
Deacon édesanyja és testvére is vele voltak, amikor megtörtént a baj, és Jamiet egyik idősebb fia értesítette. Bár a kisfiút kórházba szállították, reggel 9:39-kor elhunyt.
A kisfiú 2014. december 11-én született. Már a 20 hetes ultrahang során közölték a szülőkkel, hogy súlyos szívfejlődési rendellenességgel él, és javasolták a terhesség megszakítását, ők azonban úgy döntöttek, vállalják a kisfiút.
Azt mondtuk: akkor is inkább legyen csak néhány percünk vele, mint egyetlen sem. Akkor is látni akartuk az arcát
- mondta Jamie.
Deacon végül egészséges súllyal született, de ritka és súlyos szívbetegsége volt, pulmonális atrézia, kamrai sövényhiány és MAPCA, amely korlátozta az életkilátásait.
Mindig oxigénhiánnyal küzdött, gyakran kékes volt a bőre, és nagyon sápadt. Nem tudott járni, csak a fenekén csúszkált, de a suliban elértük, hogy pár lépést egyedül is megtegyen. Nem tudott beszélni, de jelnyelven kommunikált. Étkezni sem tudott rendesen, orrszondán át etették, majd PEG-táplálást kapott.
Az orvosok azt mondták a szülőknek, nem fogja megélni az ötödik életévét. Mégis, minden évben sikeresen teljesítette a vizsgálatokat, állapota javult, súlya gyarapodott.
Mindent megcsinált, amiről azt mondták, nem fog menni. Mikor elmúlt öt éves, reménykedtünk, hogy hosszabb élet vár rá, de nem élte meg a tízet.
Jamie számára ez volt az első apák napja kisfia nélkül. A család számára ez mindig különleges nap volt, mert együtt voltak. Az apuka elárulta, hogy van egy különleges hely Walesben, ahová vasárnaponként eljár a gyerekeivel, hogy együtt emlékezzenek Deaconre - írta a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.