Áll a bál, elvehetik Varga Barnabás gólját

Varga Barnabás
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 04. 17:45
Pár napja ért véget az AEK-Olympiakosz rangadó, de azóta sem csitulnak a kedélyek. Varga Barnabás megszerezte első gólját az új együttesében, azonban lehetséges, hogy azonnal el is veszik tőle.

Továbbra is nagy a visszhangja az elmúlt hétvégén rendezett AEK-Olympiakosz rangadónak. A hazai csapat, az athéniak kapusa remekelt, Varga Barnabás pedig megszerezte első görögországi gólját, így sokáig közelebb álltak a győzelemhez. A hosszú ráadásban azonban egy vitatott büntetővel egyenlített az Olympiakosz, így 1-1-es döntetlen lett a vége. A rangadó után az AEK Athén edzője teljesen kikelt magából, a klub elnöke pedig elmondta, bíróságra fogja vinni az ügyet

Varga Barnabás gólját mégis elvehetik
Varga Barnabás gólját mégis elvehetik Fotó: AEK

Varga gólt szerzett, mégis másról beszélnek Athénban

A rangadó után az AEK elnöke, Mariosz Iliopulosz berontott a pályára, és hevesen számon kérte a játékvezetőt, mert állítása szerint az Olympiakosz javára elcsalta a mérkőzést. Ezt követően kijelentette: az ügyészséghez fordul, és a bíró eltiltását kéri. Görögországban azóta sem csillapodnak a kedélyek, az AEK pedig hivatalos Facebook-oldalán egy több mint nyolcperces videót tett közzé, amelyben a szerintük ellenük hozott vitatott ítéleteket gyűjtötték össze.

A klub most nyilvánosságra hozza azt a videót, amely összesen 21 súlyos, az AEK-et hátrányosan érintő bírói hibát mutat be. A felsorolás csúcspontja az a „kitalált” büntető, amely megfosztotta az AEK-et a tiszta győzelemtől az Olympiakosz elleni mérkőzésen.

- írta a klub a videóhoz.

Az AEK Athén egy hosszú közleményt is kiadott, melyben megemlítik, hogy már a mérkőzés előtt komoly aggodalmak merültek fel a holland játékvezető kijelölése miatt. A dokumentumban azt is megemlítik, hogy eljött az igazságszolgáltatás ideje és, ha igazak a görög hírek, akkor kérvényezték az újra játszását a mérkőzésnek. Ez egyben azt is jelentené, ha mindezt elfogadják, akkor Varga Barnabás gólját törlik, így egy újabb mérkőzésen kellene megszerezni az első találatát. 

Íme Varga gólja és a drukkerek reakciója az AEK-Olympiakosz meccsen

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.