„Mire vártok?!” - Szoboszlai elvesztésétől rettegnek a Liverpoolnál

szoboszlai dominik
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 02. 15:25
Olyat nyilatkozott a szerződéshosszabbítási tárgyalásokról, amivel a frászt hozta a drukkerekre. Szoboszlai Dominik megtartását követelik a Liverpool vezetőitől.

Féltéglát dobott az állóvízbe Szoboszlai Dominik azzal, hogy a régóta húzódó szerződéshosszabbítási tárgyalásaival kapcsolatban elmondta: nagyon szívesen maradna a Liverpool labdarúgója, de nem nála pattog a labda, egyelőre megfelelő ajánlatra vár. Ráadásul erősen érzékeltette, hogy reményei szerint mihamarabb megszabadul a kényszerből elvállalt jobbhátvéd pozíciótól. A Vörösök rajongói szerint ez a minimum, sőt meg kell adni neki, amit csak akar.

Szoboszlai Dominik mögött a Liverpool-szurkolók - szó szerint és képletesen is
Szoboszlai Dominik mögött a Liverpool-szurkolók - szó szerint és képletesen is
Fotó: NurPhoto

Szoboszlainak legutóbb, a Liverpool-Newcastle (4-1) rangadón is a védelem jobb szélén kellett játszania, ezt követően nyilatkozott a klubbal folytatott tárgyalásairól. Igaz, még csak a 2023 nyarán kötött ötéves szerződése felén van túl, de sajtóhírek szerint a Pool is hosszabb távra biztosítaná be magyar futballsztárja szolgálatait, és a kiemelkedő teljesítménye miatt légiósunk is joggal vár előnyösebb feltételeket.

Őszintén szólva, még semmi sem történt. Mostantól ez már nem rajtam múlik. Így működik ez. Nincs előrelépés, de ha jön a megfelelő ajánlat, meglátjuk. 

Én a pályán végzem a munkámat, meglátjuk, mi lesz a jövőben. Remélem, mindenki boldog lesz a végén – mondta a Liverpool Echónak a témáról a többek között a Real Madriddal és a Bayern Münchennel is hírbe hozott Szoboszlai Dominik, hozzátéve: szereti a klubot és a várost, a csapattársait és a stadiont, imádja a szurkolókat, így nem rajta múlik, ő örömmel maradna. Az mindenesetre furcsa, hogy miközben ő a Pool egyik legjobbja, a fizetése csak a 12. a házi rangsorban.

A Pool-drukkerek Szoboszlai Dominikról

Más kérdés, hogy bár csapatemberként mindig azt teszi, amire az edzőjének és a klubjának szüksége van tőle, de szeretne mihamarabb újra a saját posztján, középpályásként játszani. Ezt, és a csapat idei legjobbjaként támasztott igényeit is messzemenőleg elfogadják a Liverpool-szurkolók, legalábbis ez derül ki a közösségi odalakon sokasodó kommentekből.

"Ennek a srácnak kell lennie a következő kapitányunknak, minden adottsága megvan hozzá. Adjátok meg, amit csak akar!";

"Mire várnak még a klubvezetőink?!";

"Bohócok az irodában! Addig húzzátok az időt, hogy addig is spóroljatok a fizetésén, amíg elveszítjük őt";

"A legjobb hír ebben, hogy szívesen maradna. Meg kell egyezni vele";

"Wirtz, Ekitiké és Szoboszlai köré kell építeni az új Liverpoolt";

"Az egész keretből az ő szerződését kéne először meghosszabbítani" – sorjáznak az ilyen és ezekhez hasonló, kivétel nélkül pozitív kommentek.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.