Habár az olasz Calciomercato átigazolási hírportál szerint a Juventuson kívül másik három olasz futballkub is csábítja Tóth Alexet, a korábban már közzétett exkluzív értesülésünk alapján a Fradi 20 éves középpályása a torinói sztárcsapatba tart. Az is kiderült, hogy a játékstílusa alapján Szoboszlai Dominikon (Liverpool) túl leginkább az olasz Sandro Tonalihoz (Newcastle) és a török Hakan Calhanogluhoz (Internazionale) hasonlított magyar válogatott tehetség miért került előkelő helyre a Juve kívánságlistáján.

A rekorderként 36-szoros olasz bajnok immár hatodik éve keresi régi önmagát (addig, 2012-től 2020-ig sorozatban kilencszer nyerte meg a Serie A-t, miközben kétszer is eljutott a Bajnokok Ligája-döntőig). Sem anyagilag, sem szakmailag nincs a topon, és a sikerhez szokott klubnál a vezetők is gyakran váltogatják egymást.
Nyár óta az a francia Damien Comolli a Juventus általános igazgatója, aki az úgynevezett "Moneyball" híve: a felkapott, nagy nevek és a hagyományos megfigyelési módszerek helyett a statisztikai adatokra, elemzésekre, az alulértékelt játékosok felkutatására épít, így a korábbi nagy összegű sztárigazolások helyett olcsóbb, de hatékonyabb erősítésére készül. Comolli algoritmusa szerint ebbe a folyamatba illene bele Tóth Alex profilja.
Az 54 éves francia futballszakember egyébként játékosként csak a Monaco ificsapatáig jutott, majd 20 évesen már nevelőegyesülete híres utánpótlásnevelésében dolgozott. 24 éves korától, nyolc esztendőn át az Arsenal játékosmegfigyelője volt Arséne Wenger mellett; később sportigazgatóként dolgozott a St. Étienne (2004-05, majd 2008-10), a Tottenham (2005-08), a Liverpool (2010-12) és a Fenerbahce (2018-20) vezetőségében is. Az utóbbi fél évtizedben már a Toulouse elnöke volt.
Olyan világklasszisok felfedezését tulajdonítják neki, mint például az Arsenalnál a francia Thierry Henryét; a Tottenhamél a horvát Luka Modricét, a bolgár Dimitar Brbatovét és a walesi Gareth Bale-ét; a Liverpoolnál pedig az uruguayi Luis Suárezét.
A Serie A idei szezonja minden korábbinál kiegyensúlyozottabb: a Roma, a Milan, a Napoli és az Inter is a bajnoki címre hajt. Az olasz pályákon újra lángol a szenvedély – taktika, temperamentum és dráma kísér minden mérkőzést. Az élmezőny sűrűbb, mint az elmúlt években, így a Scudettóért zajló küzdelem győztesét megtippelni sem egyszerű. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak a Serie A rangadói – tippelj, és éld át Olaszország futballhangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.