Portugália csütörtök este nagy meglepetésre 2–0-ra kikapott Írországtól a vb-selejtezőn, így a vasárnapi magyar-ír meccs dönt majd arról, hogy 28 év után ismét pótselejtezőn lesz-e esélyünk kijutni a világbajnokságra. A portugálok ezzel a csoportelsőséget sem biztosították be, ráadásul a legnagyobb érvágás számukra Cristiano Ronaldo kiállítása volt, aki így kihagyja az utolsó csoportmeccset, és könnyen lehet, hogy a vb nyitófordulóját is – ha egyáltalán kijutnak.

A 40 éves világsztár a dublini mérkőzésen egy sunyi könyöklésért először csak sárga lapot kapott, de a VAR-szoba jelentése után a játékvezető módosított az ítéletén, és kiállította a klasszist. Ronaldo nehezen viselte az esetet: előbb dührohamot kapott, majd gúnyosan megtapsolta a bírót és a közönséget, végül pedig a hazai kispad felé is odaszólt.
Roberto Martínez szövetségi kapitány így az eltiltás miatt biztosan nem számíthat rá, ám arra senki sem volt felkészülve, hogy a Real Madrid és a Manchester United egykori ikonja nem marad a csapattal az utolsó, mindent eldöntő vb-selejtezőre. A portugál A Bola információi szerint pénteken hazaküldték az edzőtáborból. A válogatottsági rekorder várhatóan visszatér Szaúd-Arábiába, hogy felkészüljön klubja, az Al-Nassr következő mérkőzésére.
Rendkívül meglepő, hogy egy ilyen fontos mérkőzésen nem tart a válogatottal az ötszörös Aranylabdás, hiszen csapatkapitányként és a keret legtapasztaltabb tagjaként a pályán kívül is értékes tanácsokkal segíthette volna társait.
Egyelőre még nem született döntés arról, hány meccset kell kihagynia a portugál legendának. Ez minden bizonnyal a következő hetekben derül ki. Annyi azonban biztosnak tűnik, hogy legalább két, de akár három találkozóra is eltilthatják, ezek vagy a 2026-os világbajnokság, vagy pedig a pótselejtezők mérkőzései lehetnek.
Vb-lázban ég a világ!
Zajlanak a labdarúgó-világbajnokság selejtezői, és közeledik minden idők legnagyobb tornája. Először 48 válogatott lép majd pályára azon a világbajnokságon, amelynek az Amerikai Egyesült Államok, Mexikó és Kanada ad otthont. A selejtezők minden fordulója tele van izgalommal, drámával és meglepetésekkel – hiszen a vb mindig több, mint egy torna: ez maga a futballünnep! A TippmixPRO-n pedig még izgalmasabbak a selejtezők – tippelj, és éld át a világbajnoki hangulatot!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.