Soha nem hallott történet került napvilágra Orbán Viktorról

A terv az volt, hogy 19 óra 45-kor kezdődött a meccs, nagyjából vége van 21 óra 40-kor, összefoglaljuk, amit kell, és a pálya szélén az egyik kolléga bejelentkezik és riportokat csinál. Igen ám, de ez egy olyan mérkőzés volt, ahol az utolsó percben nyertünk. Rudolf Gergely rúgott egy gólt, hat elvesztett meccs után megverjük a svédeket. Ez egy új élmény, a magyar csapat elment ünnepelni a stadion másik részébe, hiába futott utánuk a kolléga. Mi a fenét lehet ilyenkor csinálni, mert ott a műsoridő...

De egy ember általában mindig ott van, aki a levezető futástól kezdve az örömöt, bánatot mindig megnézi. Mondom magamban, meg vagyunk mentve. Hátrafordultam: „Miniszterelnök úr, átadom a fülhallgatót, egy gyors értékelés?” Gondoltam, ezzel is megy az idő. Jön a válasz: „Nem, köszönöm, nem élnék a lehetőséggel! Én vesztes mérkőzések után szívesen nyilatkozom, amikor győzünk, beszéljenek a játékosok meg az edzők.” Ott ülünk megfürödve Novotnyval...

Hátrafordulok: „Mégis mondanék pár gondolatot!” Ez volt az a pillanat, amikor alapvetően három eset van. Az egyik, hogy azt mondom Magyarország miniszterelnökének, ne haragudjon, most már ez az esély elszállt. Kettő, azt mondom, oké, de fogja rövidre. Három, úgy teszek, mintha semmi nem történne, és persze, csináljuk

Fölteszem a rutin kérdést: hogyan látta a mérkőzést? A válasz első mondata: „Ezt én most messzebbről kezdeném!” Mondom jó, de ha most a stockholmi olimpiától elindulunk, akkor ez tényleg félbeszakad. És a gondolat 21 óra 59 perckor le volt zárva, köszönjük szépen, a szó a stúdióé.