Nem is olyan régen még kemoterápiás kezeléseket kellett végigcsinálnia, ma pedig már a legszebb apai pillanatokat élheti át: megszületett David Brooks első gyermeke. A Bournemouth és a walesi válogatott 28 éves támadója megható bejegyzéssel osztotta meg az örömhírt követőivel az Instagramon, ahol feleségével, Florával közösen mutatták meg újszülött kislányukat, Lottie Elizabeth Brookst.

Brooks története az elmúlt években a futballvilág egyik leginspirálóbb küzdelme lett. A játékosnál 2021-ben diagnosztizálták a rákos betegséget, a kemoterápia pedig fizikailag és lelkileg egyaránt megviselte. 2022 májusában azonban megkapta azt a hírt, amiben hónapokig reménykedett: a rák teljesen eltűnt. Ekkor kezdhette meg a visszautat a pályára, amelyen hatalmas erővel és eltökéltséggel haladt előre.
Azóta újra a Premier League-ben szerepel, a Bournemouth mezében a múlt szezon során 33 találkozón lépett pályára, és az idei idényben is többször kezdőként számolt vele Andoni Iraola vezetőedző. A magánéletben is béke és öröm költözött mellé: a pár tavaly nyáron fogadott örök hűséget egymásnak Észak-Yorkshire egyik elegáns esküvői helyszínén.
Idén júniusban jelentették be: úton az első gyermekük. A hírrel együtt több kedves fotót is megosztottak — ultrahangfelvételt, „Baby Brooks” feliratú tortát, valamint egy Bournemouth-mezt a „Daddy 7” felirattal. Most pedig valóra vált az a pillanat, amire annyian vártak velük együtt - vette észre az Origo.
Brooks számára új korszak kezdődik: nemcsak a pályán, hanem apaként is új erőt és célt talált. A walesi válogatott focista abban bízik, hogy jövőre ott lehet a 2026-os világbajnokságon is.
Premier League – ahol senki sincs biztonságban!
A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a bajnok Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a legnagyobb sztárok között küzd hétről hétre a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.