Sorozatban négy vereség, már nem kérdés, baj van a Liverpool focicsapatánál. A gárda címvédőként öt győzelemmel kezdte a szezont, most azonban már visszacsúszott a negyedik helyre a Premier League-ben. A gárda magyar játékosa, Szoboszlai Dominik eddig egyetlen percet sem hagyott ki a ligában, de a Manchester United ellen ő sem tudta góllal, vagy gólpasszal segíteni a csapatát.
Szoboszlai vasárnap ezúttal is több poszton segített, támadó középpályásként kezdett, majd jobbhátvéd lett a 2-1-re elveszített találkozó végére. A meccs másnapján közösségi oldalán elismerte, nehéz pillanatokat élnek át csapattársaival.
Ezek a pillanatok kemények a számunkra, de harcra teremtettek minket. Megyünk vissza dolgozni
- utalt Szoboszlai az előttük álló kemény hétre.
A Liverpool szerdán a Bajnokok Ligájában a Frankfurt otthonában lép pályára, a BL-ben eddig egy győzelemmel és egy vereséggel áll a csapat. Szombaton Brentfordban vár bajnoki a címvédőre, aznap ünnepli Szoboszlai a 25. születésnapját.
A magyar futballrajongók különösen izgatottak fordulóról fordulóra, hiszen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a címvédő Liverpool keretének tagjaként rendszerint pályára lép. A Premier League a világ egyik legnézettebb bajnoksága, és a vörösök minden meccse igazi futballünnepnek ígérkezik. A magyar játékosok szereplése külön plusz izgalmat hoz. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.