Akárcsak a Crystal Palace ellen, a Stamford Bridge-en is a ráadás perceiben bukta el a pontokat a Slot csapata. A Chelsea-Liverpool rangadón a hazai közönség a 96. percben örülhetett, amikor Estevao találata eldöntötte a három pont sorsát (2-1). A két magyar futballista közül Szoboszlai Dominik végig a pályán volt, sőt kulcsszerepet játszott a Pool egyenlítő góljában, míg Kerkez Milos 55 percet kapott, mielőtt lecserélték. Az angol sajtó a meccs után ismét osztályozta a játékosokat, és a beszámolók szerint Szoboszlai Dominik teljesítménye emelkedett ki leginkább a Liverpoolból.
A liverpool.com értékelése szerint akadt egy valódi pozitívum a mai veresgében: Szoboszlai Dominik 7-es osztályzatot kapott, a legmagasabbat a "Vörösöknél". A magyar válogatott középpályás rengeteget dolgozott a pályán, fegyelmezetten futballozott, sőt a második félidőben jobbhátvédként is megállta a helyét. Az egyenlítő találatnál kulcsszerepet vállalt: jobboldali beadása után Isak készítette le a labdát, amelyből Cody Gakpo betalált. Bár támadásban nem tudott folyamatosan veszélyt teremteni, munkabírása, hozzáállása és sokoldalúsága miatt a brit újságírók egyértelműen a Pool legjobbjaként értékelték.
Az angol sajtó azonban nem volt kiméletes a többi játékossal. Szerintük Conor Bradley (4) rengeteget hibázott, sárgát is kapott, így a szünetben le kellett cserélni. Alexis Mac Allister (5) sok párharcot elveszített, a gól előtti szituációban is hibázott, míg Kerkez Milos (5) szintén sok pontatlansággal játszott, és az 55. percben lecserélte edzője. - írta a brit lap.
A magyar futballrajongók különösen izgatottak fordulóról fordulóra, hiszen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a címvédő Liverpool keretének tagjaként rendszerint pályára lép. A Premier League a világ egyik legnézettebb bajnoksága, és a vörösök minden meccse igazi futballünnepnek ígérkezik. A magyar játékosok szereplése külön plusz izgalmat hoz. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.