„Megszoktuk már a butaságait” - nem kímélte csapattársát a Fradi válogatott játékosa

Tóth Alex
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 10. 15:40
A magyar válogatott Varga Barnabás duplája ellenére 3–2-re kikapott Portugáliától a világbajnoki selejtező második mérkőzésén a Puskás Arénában. A csatár örömét azonban beárnyékolta egy sárga lap, amely miatt ki kell hagynia az örmények elleni összecsapást. A meccs után Tóth Alex mosolyogva értékelt: elárulta, számára hatalmas élmény volt Cristiano Ronaldo ellen futballozni, ugyanakkor klubtársát a találkozó után a sárgája miatt meg is szidta.

A 2026-os világbajnoki selejtezők második fordulójában a magyar válogatott hősiesen küzdött, de 3–2-re alulmaradt Portugáliával szemben a Puskás Arénában. Marco Rossi csapata kétszer is egyenlíteni tudott Varga Barnabás góljainak köszönhetően, ám a hajrában Joao Cancelo találata döntötte el a három pont sorsát. A mérkőzés után Tóth Alex úgy fogalmazott, közel jártak a bravúrhoz, apróságokon múlt a pontszerzés, de összességében büszke lehet a csapat a teljesítményére.

MIR_1551
Tóth Alex elégedett volt a magyar válogatott teljesítményével a portugálok ellen Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet

Közel voltunk a pontszerzéshez, minden apróságon múlott. A 3–2-es eredmény is mutatja, mennyire szoros volt a meccs, de sajnos a végén kaptunk egy gólt. Úgy érzem, mindenki beleadott mindent, le a kalappal az egész csapat előtt. Összességében szerintem sikerült megszorongatnunk a portugálokat.

Tóth Alex a soron következő mérkőzések fontosságát hangsúlyozta

Van még négy mérkőzésünk a vb-selejtezőben, azokat kell megnyerni, hiszen ugyanolyan fontos lépcsők, mint amilyen a mai lett volna. Ez a két meccs jó alapot adhat, hiszen megmutattuk, milyen játékra vagyunk képesek.

"A mutatott játék alapján abszolút pozitív a mérleg. Sajnos a pontot nem tudtuk megszerezni, nem sikerült kihozni a maximumot így a mérkőzésből, de a teljesítményünkre büszkék lehetünk."

Tóth Alex számára különleges élményt jelentett Cristiano Ronaldo ellen pályára lépni, hiszen gyerekkora óta példaképként tekint a portugál klasszisra. Bár a 40 éves támadó ezúttal viszonylag keveset volt játékban, a Fradi középpályása igyekezett minden mozdulatát figyelemmel kísérni. Mint elárulta, még egy rövid beszélgetés is lezajlott kettejük között.

„A büntető előtt megbeszéltük, hogy szerintünk egyértelműen tizenegyes volt, utána pedig gratuláltam neki, amikor értékesítette”

 – mondta Tóth.

A válogatott középpályás szerint nem mérvadó, hogy az örmények legyőzték az íreket, hiszen a magyar csapat sorsa a saját kezében van: mindkét riválist le kell győzni.

Arra a kérdésre, hogy klubtársát, Varga Barnabást inkább a két gólért dicséri meg, vagy a sárga lapért szidja le, amely miatt ki kell hagynia az örmények elleni találkozót, mosolyogva válaszolt:

„Mindkettő. A sárgát sajnos már megszoktam tőle, sokszor kap ilyen butaságért. Persze a gólokat is megszoktam – hihetetlen formában van. Minden nap látom, mégis mindig meg tud lepni azzal, mire képes. Nagyon nehéz lesz őt pótolni, mert mostanra nemzetközi szinten is elismert játékos lett. Ahogy fejel, ahogy felugrik a labdára, az egészen elképesztő. De szerencsére a keretben vannak még olyan futballisták, akik képesek előlépni.”

A magyar válogatottra októberben két kulcsfontosságú összecsapás vár: október 11-én 18 órától hazai pályán fogadja Örményországot, majd három nappal később, október 14-én 20:45-kor Portugáliában lép pályára.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.