Kerkez Milos a legrosszabb meccsét hozta a Liverpool színeiben az angol bajnokságban. A nyáron igazolt védőt már a 38. percben le kellett cserélni a Burnley otthonában A játékos műesésért kapott sárga lapot, ezután folyamatosan fütyülték őt a hazai nézők. Az ellenséges hangulatban egy szabálytalanság után Kerkez piros lapot is kaphatott volna, itt megkegyelmezett a bíró. Ekkor döntött úgy Arne Slot vezetőedző, hogy lecseréli a magyar játékost.
Kerkez játékát már az első félidőben kivesézték a tévéstúdióban. A Liverpool legendája, a televíziós szakértő Jamie Carragher ezúttal sem finomkodott, szerinte a magyar védő hibázott.
Hülyeséget csinált. Műesés volt, a bíró jól döntött a sárga lappal
- fakadt ki Carragher.
A kezdőcsapatban ott volt Szoboszlai Dominik is, aki az első félidőben jobbhátvédet, a folytatásban középpályást játszott. Ekkor egy bombával, illetve egy szabadrúgással is veszélyeztetett, előbbinél a kapus óriási bravúrral védett. A Liverpool vért izzadva nyert, egy kezezés után a 95. percben Mohamed Szalah tizenegyesből bombázott a kapuba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.