Kis túlzással háborús hangulatban telt Isztambulban az éjszaka a Galatasaray-Liverpool BL-meccs előtt. Szoboszlai Dominik együttese már hétfőn megérkezett Törökországba, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, a hazai drukkerek ki is szagolták, hol szállt meg a csapat. Éjszaka a szálloda előtt tűzijátékkal, petárdákkal zavarták meg az aludni vágyó angolok nyugalmát.
A videók alapján megállapítható, hogy cseppet sem teltek nyugodtan az éjszakai órák a hotel mellett, csak bízni lehet benne, hogy a Liverpool játékosai sokat nem érzékeltek a "hangoskodásból".
A török szurkolókat többen álszentnek tartják az angolok közül. A Galata ultrái ugyanis jelezték, a BL-meccs előtt meg fognak emlékezni a júliusban tragikus autóbalesetben elhunyt Liverpool-focistáról, Diogo Jotáról és öccséről, André Silváról. Sokan úgy gondolják, a tisztelet akkor lett volna igazi, ha éjszaka sem balhéznak a szálloda előtt.
A Galatasaray-Liverpool meccset kedden 21 órától rendezik, s van esély arra, hogy három magyar is pályára lépjen: hazai oldalon Sallai Roland, a vendégeknél Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos.
Minden Bajnokok Ligája-játéknap ünnepnap a futball szerelmeseinek. A sorozat történetében először Budapesten emelheti majd magasba a trófeát a végső győztes csapatkapitány. A labdarúgó BL nemcsak a gólokról és a látványos csatákról szól, hanem az izgalomról és a fogadásokról is. Érdemes követni, és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.