Kivételesen hétfőn játszik a Liverpool az angol bajnokságban, a gárda a második fordulóban augusztus 25-én, hétfőn a Newcastle otthonában lép pályára. A csütörtöki sajtótájékoztatón arról is szó volt, hogy Szoboszlai Dominik szerepe is megváltozhat a rangadón.
A Liverpoolból kisebb sérüléssel bajlódik Jeremie Frimpong, a nyáron igazolt játékos a Bournemouth ellen dőlt ki. A jobbhátvéd posztján szereplő holland légiós ugyan edzeget, de nem garantált a játéka. Arne Slot menedzser az ő pótlásáról is beszélt.
Majd megnézzük, mit tehetünk. Itt van Conor Bradley, de a felkészülés alatt Szoboszlai Dominik is volt jobbhátvéd. De még Joe Gomezről sem szabad elfeledkeznünk
- sorolta az aternatívákat a tréner, aki a középpályára is kitért. Ide visszatér eltiltása után Ryan Gravenberch, akire nagy szükség is lesz, mivel a Pool a következő egy hétben a Newcastle és az Arsenal ellen lép pályára rangadókon. Mélyebben kell kell játszaniuk, ezért újra összeállhat Ryan Gravenberch és Alexis Mac Allister kettőse a középpálya közepén. Akkor pedig nem kizárt, hogy Szoboszlainak tényleg csak a védelem jobb oldalán jut hely, ahol nyáron remekül helyállt, felfutások után gólpasszt is adott.
A két csapat márciusban a Ligakupáért harcolt egymással, a döntőt akkor a Newcastle nyerte meg 2-1-re. Van tehát miért visszavágnia a Liverpoolnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.