Ijesztő mértékben terjed a mellrák: így végezz magadon rendszeres önvizsgálatot

Ijesztő mértékben terjed a mellrák: így végezz magadon rendszeres önvizsgálatot

mellrák
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 05. 16:15
Minden év októbere a mellrák elleni küzdelem hava, aminek célja, hogy világszerte felhívja a figyelmet a betegségre, annak veszélyeire, és a megelőzés jelentőségére. A mellrákról nem lehet eleget beszélni, és habár ez az időszak kiemelt jelentőséggel bír, az év 365 napján fontos figyelmet fordítanunk rá.

Annak ellenére, hogy az orvostudomány mekkora léptékkel fejlődik, és ennek köszönhetően ma már sokkal többen élik túl ezt a betegséget, és úgy általában a rákot, mint néhány évtizeddel ezelőtt, még napjainkban is nagyságrendileg 2 ezer nő veszíti életét mellrák következtében. A rosszindulatú emlődaganatból való felépülés esélyei pedig jók lennének, ha időben felismernénk a tüneteket, amikkel szakorvoshoz is fordulnánk. A korai stádiumú emlődaganat ugyanis gyógyítható, ezért is van akkor jelentősége a rendszeres, évenkénti szűrésnek, illetve az önvizsgálatnak. A mellrák elleni küzdelem hónapja apropóján foglalkozunk a témával. 

Emlőönvizsgálat a mellrák elleni küzdelem hónapja apropóján.
Még manapság is lebecsülik a nők a mellrák korai felismerésében az önvizsgálat jelentőségét.
Fotó: New Africa /  Shutterstock 

Emlőönvizsgálattal a mellrák ellen

Prof. Dr. Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója egy 2021-ben a Semmelweis Egyetem által készített oktatóanyagban elmondja, hogy a mellrák minden 8. nőt érint, emellett kihangsúlyozza, hogy 20 és 39 éves kor között rutinszerűen kellene végezni önvizsgálatot, de efölött a kor fölött is elengedhetetlen az ismétlődő megfigyelés. Erre a legjobb időpont a ciklus 5-7. napja, menopauza esetén mi magunk jelöljünk ki egy adott napot, amihez minden hónapban tartsuk magunkat.

Az otthoni felmérés lépései

Az önvizsgálatot havonta végezzük el, méghozzá egy olyan időpontban, amikor ráérünk, türelemmel és idővel tudunk fordulni a saját testünk felé. Ezt megtehetjük zuhanyzás vagy fürdés idején, de egy egyszerű felöltözés alkalmával is. 

Kezdjük a külső megfigyelésekkel!

  1. Első lépésként helyezkedjünk el: üljünk le, vagy álljunk a tükör elé, gondoskodjunk a megfelelő fényviszonyokról. 
  2. Alaposan szemrevételezzük a melleket, de ne felejtsük, hogy a két oldal sosem egyforma, ilyen eltérések láttán még nem kell megijednünk. Vegyük sorra következőket: látunk valamilyen változást a méret, a forma és a kontúr tekintetében? A mellbimbók szokásosan festenek? Váladékoznak, esetleg véreznek? A bőrfelület sima, esetleg észreveszünk kitüremkedéseket, behúzódásokat? 
  3. Ahhoz, hogy mindezek jól láthatóvá váljanak, mozgásra is szükség lesz. Először lehorgasztott karral, majd a fejünk fölé emelve, hátul összekulcsolva forogva nézzünk rá a mellekre a tükörben.
Hónalj önvizsgálat a mellrák elleni küzdelem havában.
Nemcsak a melleket, de a hónaljat is fontos átvizsgálni, hogy kizárhassuk, vagy éppen idejében felismerhessük a mellrákot.
Fotó: New Africa /  Shutterstock 

Jöhet a a tapintásos vizsgálat! 

  1. Vegyük a két tenyerünk közé a melleket egyesével, majd vízszintes irányban mozgassuk meg őket, ezzel a mirigyes állományt mérhetjük fel. 
  2. Ezután összezárt ujjakkal, enyhe nyomással, körkörösen tapogassuk át az emlőket.
  3. Feküdjünk hanyatt, az egyik kezünket tegyük a fejünk alá, és ismételjük így a körkörös mozdulatokat.
  4. Ne feledkezzünk meg a hónaljról sem: a hónaljárkot az ujjhelyeinkkel finoman vizsgáljuk át. Felemelt, majd a testünk mellé zárt karokkal is hajtsuk végre a folyamatot.
  5. Az ujjunkkal finoman nyomjuk össze a bimbókat is, és ellenőrizzük, hogy tapasztalható-e fájdalom, van-e váladékozás. 

Amennyiben bármilyen állagú csomót, méret- vagy alakváltozást, viszketést, gyulladást, sebet, váladékozást, piros foltot, duzzanatot, behúzódást, kitüremkedést, szokatlan fájdalmat érzékelünk, mielőbb keressünk fel szakorvost, és végeztessünk el mammográfiás és ultrahangos szűrővizsgálatot. Ne gondoljunk azonban rögtön bajra, azaz daganatos megbetegedésre, hiszen sok esetben ártalmatlan dolog okozza a panaszokat. Ahhoz viszont, hogy erről megbizonyosodjunk, és megnyugodjunk, konzultáljunk szakemberrel. 

Az önvizsgálat képes illusztrálásáért látogass el a Mellrákinfó Egyesület oldalára.

Nézd meg a Semmelweis Egyetem oktatóvideóját, és végezd el te is gyakran az önvizsgálatot:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.