
A divat egy folyamatosan változó jelenség, amely tükrözi az adott kor társadalmi, kulturális és technológiai viszonyait. Sokszor azonban a szépségideálok hajszolása olyan extrém formákat öltött, amelyek ma már szinte elképzelhetetlennek tűnnek. A történelem tele van olyan eszeveszett divathóbortokkal, amelyek nemcsak kényelmetlenek, de egyenesen halálos veszélyt is jelentettek viselőikre. Cikkünkben a legkülönösebb halálos divattrendek nyomába eredtünk.

Sokan ha halálos múltbéli divattrendekre gondolnak, az első, ami eszükbe jut, a kínai nők évszázadokon át tartó lábfej-elkötése, amely maradandó deformációkat és mozgáskorlátozottságot okozott. Ugyancsak ismertek a hosszú nyakú thai nők rézkarikái, amelyek bár egyedi megjelenést kölcsönöztek, a nyakizmok elsorvadásához vezettek. A velencei hölgyek magas talpú cipői, a chopine-ok pedig bár a státuszt jelképezték, instabilitásuk miatt gyakori balesetek forrásai voltak.
A következőkben bemutatunk néhány további, valóban halálos divattrendet a történelemből!
A XX. század elején a rádiumot csodaszerként tartották számon, és előszeretettel adták kozmetikai termékekhez, például arckrémekhez. A rádium azonban erősen radioaktív, így ezek a termékek súlyos egészségkárosodást, rákot és akár halált is okozhattak a rendszeres használóiknál. Az egyik legismertebb ilyen termék a „Tho-Radia” krém volt.
A gyártók gyakran hirdették, hogy a rádium serkenti a sejtek megújulását és fiatalosabbá teszi a bőrt, kihasználva a tudomány iránti akkori naiv bizalmat. Emellett egyes termékekben nemcsak rádium, hanem a még veszélyesebb tórium is megtalálható volt.
A reneszánsz idején a fehér bőr a nemesség jele volt, ezért a nők ólomtartalmú fehérítőket (velencei ceruza) használtak. Az ólom azonban egy mérgező nehézfém, amely felhalmozódva a szervezetben súlyos idegrendszeri problémákhoz, vérszegénységhez, veseelégtelenséghez és akár halálhoz is vezethetett. A hajhullás és a fogak elvesztése is gyakori következmény volt.
Az egyik legismertebb példa az ólomfehér smink használatára I. Erzsébet angol királynő (1558–1603) volt, aki himlő okozta bőrhibáit akarta a hófehér arcfesték mögé rejteni. S ha mindez nem lenne elegendő, ajkait és arccsontját higanytartalmú cinóberfestékkel hangsúlyozta.
A fűzők évszázadokon át a női divat meghatározó elemei voltak, a karcsú derék elérésének eszközei. A túlságosan szorosra húzott fűzők azonban deformálhatták a belső szerveket, légzési nehézségeket okozhattak, és hosszú távon maradandó egészségkárosodáshoz vezethettek.
Néhány nő olyan extrém mértékben szorította össze a fűzőjét, hogy elájult, vagy a bordái törtek el. Feljegyzések maradtak fenn olyan esetekről, amikor a fűző hirtelen elpattant és a benne lévő éles halcsontok átszúrták a viselője szívét. Emellett a divat ezen kényszere nemcsak fizikai szenvedést okozott, hanem a nők mozgását és mindennapi tevékenységeit is jelentősen korlátozta.
A XIX. század közepén elterjedt krinolinok hatalmas, harang alakú szoknyákat eredményeztek, amelyeket merev abroncsok tartottak. Ezek a terjedelmes ruhadarabok nemcsak a mozgást korlátozták, de komoly tűzveszélyt is jelentettek, ráadásul viharos időben a szél is belekaphatott a krinolinokba és előfordult, hogy a tengerparton sétáló nőket belefújta a vízbe.
Számos nő halt meg amiatt, hogy ruhája lángra kapott egy kandalló vagy gyertya közelében. 1863-ban a chilei Santiagóban egyszerre több mint kétezer asszony halt meg egy templomtűzben, mert bár a templom kapuja nyitva volt, a terebélyes szoknyákban nem tudtak kiszabadulni időben az épületből.
Az élénk, új színek iránti vágy a textilfestékek fejlődéséhez vezetett, azonban a XIX. században feltalált anilinfestékek arzént és más mérgező anyagokat tartalmazhattak. A velük festett ruhák viselése bőrproblémákat okozhatott, és a mérgező anyagok a bőrön keresztül felszívódva komolyabb egészségügyi problémákhoz is vezethettek. Különösen a zöld színű ruhák voltak veszélyesek.
A „Scheele's Green” és az „Emerald Green” néven ismert élénkzöld festékek nagy mennyiségű arzént tartalmaztak, ami nemcsak a viselőkre, hanem a festékkel dolgozó munkásokra is veszélyt jelentett. A korabeli orvosi feljegyzések számos olyan esetet dokumentáltak, ahol a rejtélyes megbetegedések hátterében a ruhákból kioldódó mérgező anyagok álltak.
A velencei hölgyek által a XV-XVII. században viselt chopine-ok rendkívül magas talpú cipők voltak, amelyek magassága néha az 50 centimétert is elérte. Bár a státuszt és a gazdagságot jelképezték, viselésük rendkívül körülményes és veszélyes volt. A járás egyensúlyérzéket igényelt, és gyakoriak voltak a hatalmas esések, amelyek súlyos sérülésekhez vezethettek.
A chopine-t viselő hölgyeket gyakran szolgák kísérték, hogy segítsenek nekik a mozgásban. A magas talpak – melyek eredetileg a sár és a szennyeződések távol tartását szolgálták a ruházattól – a magasságot is növelték. Ugyanakkor a bizonytalan, már már komikus, esetlen járás miatt a chopine-ok viselői könnyen válhattak nevetség tárgyává is, még akkor is, ha éppen nem estek el.
Ezek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.