Magyar népmesés játszótér nyílt Kecskeméten

játszótér
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 20. 13:37

Szerdán adták át a Népmese játszóteret Kecskeméten, melyet a hunyadivárosi Hankovszky ligetbe álmodott meg Mikulás Ferenc, a kecskeméti rajzfilmstúdió vezetője. A Magyar népmesék televíziós sorozat világán alapuló játszóteret Kő Boldizsár tervezte – írja cikkében a Baon.hu

Forrás: Hunyadiváros / Facebook

A mesés játszótér a rajzfilmstúdió és a Természet Háza között kapott helyet. A mesekertek olyan egyedi tervezésű játszóterek, melyekben a megszokott, az Európai Unió előírásainak megfelelő játékszereket a tervező művészi ruhába öltöztette és történetté formálta. A kecskeméti játszótér például hat népmesei elemekkel díszített játékot foglal magában, és mintegy három hónapig dolgoztak rajta.

A Magyar népmesék című sorozat egyébként a Pannónia Filmstúdió egykori kecskeméti műtermének egyik legnagyobb sikere. Mikulás Ferenc stúdióvezető ötlete alapján 1980-tól 2012-ig futott a magyar televíziós rajzfilmsorozat, amelynek tervezője, rendezője és szakértője Jankovics Marcell volt.

Kő Boldizsár nevéhez pedig olyan meseparkok kötődnek, mint pl. a Zöld Péter mesejátszótér a fővárosi Millenáris parkban, egy másik a Benczúr-kertben, de ilyen Pécsett a betyárvilágot ábrázoló Patkó Bandis játszótér, Mánfán a helyi legendákat és törpöket megidéző játszópark, vagy a budapesti szívkórház kertjében Szent Ferenc életéről született gyógyító mesetér.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.