Akárcsak az amerikai filmekben: az új esztendőben – igaz, egyelőre tesztjelleggel – sulibusszal utazhatnak majd a diákok Budán, Debrecenben és Kecskeméten.
Évekig is gondozza elhunyt szeretteit az indonéziai toradzsa törzs. Mifelénk, a nyugati világban az a hagyomány, hogy minél előbb végső nyugalomra helyezzük hozzátartozóinkat, ám ezek a hegyi emberek egészen máshogy állnak a halálhoz.
A bukott miniszterelnök csak 2008-ban közel félmilliárd forint értékben utazgatott szerte a világban, akkor ez nem jelentett problémát a hazai álhírgyáraknak, akik most rendesen verik a tam-tamot, ha repülőgépet látnak. Összegyűjtöttük,...
<p>Egy hazai internetes oldal, a Join My Wedding indiai esküvőkre szervez magyar turistákat. Az utazók részt vehetnek a gyakran 1000 fôs indiai esküvőn, cserébe beszállnak az ifjú pár tetemes költségeibe. </p>
A disznóvágás szezonja Magyarországon hagyományosan András-naptól (november 30-tól) farsangig tartott, de már ezen a hétvégén is sok helyen tartanak a programturizmus keretében. Ezekre bárki befizethet.
A műsorvezető és családja ismét fogta a poggyászát, ám ezúttal egy kifejezetten szokatlan és nem túl átgondolt projekt keretén belül dőlt el az úticéljuk.
<p></p>
Életre szóló élményben szeretné részesíteni tanítványait egy fővárosi töritanár. Balatoni József elhatározta, a diákjai segítségével gyűjtésbe kezd, a cél pedig nem más, mint hogy a fiatalok közül sokan életükben először megpillanthassák a tengert.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.