Saját tavában, a jég alatt lelte halálát Sz. Tibor, az Élet Iskola alapítója. Mozgalmát 18 ezren követték az interneten: az ember, az állat és a növények harmóniáját hirdette.
Még mindig válságos állapotban kezelik a kórházban O. Szabinát, akit több családtagjával együtt akart kivégezni hidegvérrel volt szerelme. A nő édesanyja saját felelősségre jött ki a kórházból.
<p>Egy embert megölt, három másikat megsebesített, majd magával is végzett egy osztrák férfi ma hajnalban a Veszprém megyei Káptalanfán – közölte Aradi Virág, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A férfi valószínűleg volt...
Négy komoly műtét, és felesége tragikus elvesztése – azt gondolnánk, Cserhalmi Györgyöt az elmúlt években üldözte a sors. Mégis talpra állt, és most először mély gyászáról is képes volt vallani lapunknak.
A Mennyország tourist és még megannyi Tankcsapda-klasszikus fogja aláfesteni a zenekar tragikus körülmények között elhunyt rajongója, Böröcz Kata gyászszertartását. Édesanyja így akar búcsúzni szeretett lányától.
Nyílt telefonszámon kéri a kaliforniai embereket az FBI, hogy jelentkezzenek, akik látták, ki robbanthatta fel a magyar szépségszalon-vezetőt, Krajnyak Ildikót.
Kiderült, hogy egy rosszul működő gázpalack miatt égett halálra öt tinédzser egy lengyel szabadulószobában. Egy magyar szakértő szerint fatális hiba vezethetett a tragédiához.
<p>Öt tinédzserkorú lány vesztette életét, egy férfi pedig megsebesült pénteken egy szabadulószobában kitört tűzvész következtében az észak-lengyelországi Koszalinban.</p>
Az M3-ason halálra gázolt és cserbenhagyott Böröcz Kata életének utolsó pillanatait egyetlen ember, a szerelme ismeri. Ő azonban öt napja még csak fel sem hívta Kata édesanyját. Mi nyomja a lelkét?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.