Újévi hagyomány miatt halt meg egy hároméves kisfiú

Újévi hagyomány miatt halt meg egy hároméves kisfiú

evés
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 02. 17:00
Bors

Egy ártatlannak tűnő népi hagyomány miatt halt meg Spanyolországban egy hároméves. A kisfiú szüleivel Ecuadorból érkeztek az országba, ahol az új évet ünnepelték, és ahogy náluk szokás: tizenkét szőlőszemet ettek meg egy perc alatt.

Minden szőlőszem egy hónapot jelképez, és így hagyomány szerint jó évre számíthatnak, ha sikerül minél rövidebb idő alatt mindet elfogyasztani.

A gyermekek általában nem vesznek részt ebben a játékban, mivel ők nem tudnak ilyen rövid idő alatt megenni ennyi gyümölcsöt. A tragikus körülmények között elhunyt gyermek még is részt vett benne, és ahogy sejthető, az egyik szőlőszem megakadt a torkán, és megfulladt tőle.

A kétségbeesett szülők hiába rohantak vele a kórházba, sajnos már nem lehetett megmenteni a kisfiú életét.

Az ecuadori orvosok egyébként korábban többször is figyelmeztették a hagyományban hívő szülőket, hogy ne engedjék a gyermekeiket szőlőt enni éjfélkor, mert könnyen fulladáshoz vezethet. 

(via Metro)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.