A soroksári HÉV elé vetette magát M. György taxisofőr, miután elgázolt egy motorost. György vélhetően bepánikolt, miután meglátta a mozdulatlan áldozatot, és nem sejtette: a motoros férfi könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.
A hatóságok megtalálták a csütörtökön kajakozás közben eltűnt Maeve Kennedy McKean holttestét. Ő a tizenegyedik, aki tragikus körülmények között hunyt el a politikuscsaládban.
Hétfő reggel meglett Pepsi, aki a gazdája meggyilkolása után menekült el még péntek este a 28-as villamosról. A kiskutyának nagyon hiányzik a gazdija, és egyelőre nem is tudni, hogy ki fogja tovább nevelni.
Kevesebb mint egyetlen hét alatt darabokra hullott egy asszony élete: egyik pillanatról a másikra szinte mindenkit elveszített, aki fontos volt neki, és sajnos nincs rá garancia, hogy ezzel véget érjen a tragédiasorozat.
Szinte azonnal meghalt az a 21 éves fiatal, aki kocsijával egy ház falának csapódott Nagykőrösön. E. Miklós, bár mindig is a száguldás szerelmese volt, de barátai szerint sosem volt felelőtlen. Utastársa azóta élet és halál között...
A rendőrség lezárta a nyomozást, s mivel mindkét felnőtt szörnyethalt a balesetben, értesüléseink szerint nem lehetett megállapítani, hogy pontosan mi okozhatta az M3-as autópálya Kisasszonytér pihenőjében történt szörnyű tragédiát.
Kezdetben tartott Kaszás Attilától, de végül kapcsolatuk barátsággá mélyült. Keresztes Ildikó a mai napig úgy érzi, mintha itt lenne köztünk a 2007-ben elhunyt színész.
A könnyek soha nem száradnak fel és a sebek sem gyógyulnak be soha, anyagiak nem csillapíthatják a veronai busztragédiában elhunytak hozzátartozóinak fájdalmát. Az ítélet ugyan nem születhetett meg tegnap, de az elégtétel egy szeletével...
Február 24-én éppen koktélozott a párjával a 73 éves idős nő, amikor a tetőről lezuhanó hatalmas jégtömeg halálra zúzta az asszonyt. A férjet a lelkiismeret nem hagyja nyugodni.
Ez nem maradhat így – zokogja Csenge édesapja a sírkőre borulva. Roland, aki a lányt a vízgyűjtő aknába dobta, tudja, nem tanácsos hazatérnie a faluba. Budapesten húzhatta meg magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.