AktuálisDöbbenet, mi jött ki a vécén a terhes asszonyból Hihetetlen dolog történt egy brit asszonnyal, mikor terhesen ráült a WC-re. Elmondása szerint egy csobbanást hallott, lenézett és ott volt az újszülött a lábai között.
CelebApás szülésre készül Hujber Ferenc A Hujber család együtt ünnepelte a gyereknapot, melynek során elárulták, hogy becézik leendő gyermeküket. A színész mindenképpen ott szeretne lenni a második baba érkezésekor.
AktuálisElképesztő: négy gyereket szült 9 hónap alatt Még mindig kicsit sokkos állapotban van az a brit anya, aki tavaly júniusban adott életet első gyerekének, majd idén márciusban hármasikreket hozott világra. Az orvosok korábban nem sok esélyt adtak neki arra, hogy teherbe essen.
AktuálisCsoda: agydaganata miatt kómába került, úgy szült Szörnyű fejfájások kínoztak egy várandós nőt – kiderült, agytumora van. Előbb a gyereket szerette volna megszülni, aztán megműttetnie magát, de szervezete cserben hagyta. Most kómában segítették világra kisfiát.
Aktuális36 perccel a halála után kezdett lélegezni a baba Tizenöt órás szörnyű vajúdás után hozta világra első gyermekét az anya, csak, hogy utána azt hallja az orvosoktól: a baba halott. Az újszülött fél órával később mégis életre kelt, de sajnos később ennek ellenére sem végződött happy enddel a történet.
SportMegszületett Vermes Krisztián lánya Szombaton hajnalban megszületett Vermes Krisztián kislánya, Mia. A volt válogatott védő egyelőre a Vasasnál edz, és keresi leendő csapatát.
AktuálisIkreket szült, majd hirtelen meghalt a kismama Családja döbbenten áll az asszony tragédia előtt. Néhány órával a szülés után hunyt el a 41 éves nő, akinél komplikáció lépett fel.