AktuálisHumorbombákkal kampányolt Orbán Jobban teljesítünk, de még nem elég jól” – ez volt Orbán Viktor idei évértékelőjének fő gondolata. A miniszterelnök meglepő módon konkrétumokkal és ígéretekkel is előállt, igazi kampánybeszédet mondott mintegy nyolcszáz egybegyűlt előtt.
AktuálisOrbán Viktort utánozza Obama Egy az egyben lemásolta Orbán Viktor technikáját Barack Obama. Az amerikai elnök magyar kollégájához hasonlóan beszéde előtt jelentősen átírta a szövegét. Csoda, hogy el tudta mondani.
CelebOrbán milliós ajándékot adott Mándoki Lászlónak Meglepetésekkel köszöntötte a hatvanéves Mándoki Lászlót Orbán Viktor. A Németországban élő zenész, producer a magyar kultúrtörténet emlékeivel gazdagodott, amelyeknek nem csak eszmei értéke nagy.
AktuálisOrbán Viktor sem érti a bonyolult számlát Az egyszerűbb számla is komplikált lesz, feltűnik rajta néhány érthető és néhány érthetetlen adat. Mindemellett a fogyasztót havonta emlékeztetik arra, kinek is köszönheti a rezsicsökkentést.
SportOrbánt kitiltották a Puskás Ferenc Stadionból A futballkedvelő magyar miniszterelnök, de maga a római pápa sem tehetné be a lábát március 22-én a Puskás-stadionba. A Bors utánajárt, pontosan mit is jelent a zárt kapus világbajnoki selejtező.
AktuálisOrbán homlokán látszik a stressz - fotók Orbán Viktor arcára van írva, hogy folyamatos stresszben tölti a napjait. Az árulkodó jelek: a kormányfő homlokának mélyülő redői, szaporodó ráncai és a karikák a szeme körül.
AktuálisOrbán elsimította a protokollbakit Brüsszelben Meggyűlt a baja Orbán Viktornak a magyar zászlóval. A kormányfőnek Brüsszelben nem tetszett a piros-fehér-zöld lobogó, ezért nekiállt megigazítani.
AktuálisMesterházy és Orbán hangja dönt 2014-ben? Kísérlet bizonyítja, a hangszínnek döntő szerepe van a politikában. A szavazók ugyanis arra voksolnak szívesebben, aki mély hangon szólítja meg őket. A politikusok közül így Orbán és Mesterházy harcát hozhatja a jövő évi választás.
AktuálisVégigihatja egész életét Orbán Viktor Saját fotóival díszített pálinkákat kapott Orbán Viktor. A kormányfôt egy vásárosnaményi fôzômester lepte meg az ajándékkal.
AktuálisRégi cuccokban jár Orbán Nyakában egy mosásban kissé színét vesztő sállal járja a világot Orbán Viktor telente. De nem ez az egyedüli darabja, amitől hosszú évek alatt sem akar megválni. A miniszterelnök retró ruhatárát mutatjuk be.