AktuálisBréking: egy hónappal korábban szült Kim Kardashian Megszületett a celeb kislánya. Bár eredetileg csak július 11-én szült volna programozott császárral, éppen ugyanaznap, mint amikor Katalin hercegnő, a TMZ hírportál úgy tudja, hogy pénteken megindultak nála a fájások, és másnapra megvolt a baba.
AktuálisHihetetlen dologra képes az autista kislány Hároméves, de már sokan művésznek tartják a brit Iris Grace Halmshaw-t, akinek képeiért komoly összeget fizetnek. Az autista kislány kezébe orvosai adtak ecsetet, a betegségét próbálják így kezelni.
AktuálisAnyja is részt vett a kislány megerőszakolásában 18+ Borzalmas részletekre derült fény egy pedofil bűncselekmény vizsgálatakor. A hároméves kislányt saját édesapja erőszakolta meg rendszeresen, az anya közben „vigasztalta” a gyereket.
AktuálisKislányt molesztáltak az óvodás fiúk Az ötéves gyereket saját csoportjából csütörtökön ketten is elkapták. Állítólag nem először történt az oviban ilyen.
AktuálisArra kérte a kislányt, fogja meg a nemi szervét Őrizetbe vette a rendőrség azt a 60 éves férfit, aki egy 11 éves kislányt molesztált Piliscsabán. Először udvarolt neki, majd arra kérte, hogy fogja meg a nemiszervét.
AktuálisDöbbenet: Maugliként élt a kislány Az afrikaiak azt suttogták róla, hogy érti az állatok nyelvét. A francia fotósházaspár gyereke, Tippi Degré tényleg tudhat valamit, tíz évig élt, játszott együtt a vadállatokkal, de soha egyetlenegy sem harapta meg.
AktuálisAgyongázolt egy 4 évest a zsaruk elől menekülő fiú Jogsija sem volt annak a kamasznak, aki halálra gázolt egy 4 éves kislányt a járdán.
CelebSzulák Andrea szívéhez nőtt Flóra Szulák Andrea az mondja, nem bánná, ha az ő gyermeke pár év múlva olyan belevaló leány lenne, mint amilyen most Flóra.
CelebA cukrásztól tudta meg Kőváry Anett: kislánya lesz Rózsaszín krémmel töltött tortát kapott Anett, így tudta meg: lánya születik. A cukrászatban előbb tudták a nagy hírt, mint ő.
CelebToronyba zárná kislányát David Beckham Egy mesebeli királylány tornyát képzeli el egyetlen lányának David Beckham, aki már most ki van akadva a gondolattól, hogy a cuki Harpernek valamikor udvarlói lesznek.