CelebÚj nyomozás folyik Gáspár Laci miatt A rendőrség nyomozást indított azoknak a fenyegetéseknek az ügyében, amelyekkel Gáspár Laci „halálát” kívánták ismeretlen rosszakarói.
AktuálisMeghalt a háborús bűnökkel vádolt Csatáry László Életének 99. évében elhunyt Csatáry László – értesült a Bors. A férfi ellen háborús bűntettek miatt folyt eljárás Szlovákiában és Magyarországon is, ősszel el is ítélhették volna.
CelebProstiügyben hallgatták ki az RTL Klub sztárját A nagy sikerrel futó Éjjel-nappal Budapest Zsófiját tanúként idézte be a rendőrség. Információink szerint a magyar szexmunkások dubaji szerepvállalásáról is megkérdezték.
CelebUsher legyőzte volt feleségét Bár pár napja majdnem megfulladt kisfia, a rapper megnyerte a gyermekelhelyzési pert, így továbbra is vele maradhat két gyermeke.
AktuálisŐssejtbotrány: a szaúdi király venné meg Seffer találmányát Csalás miatt áll bíróság elé dr. Seffer István, aki az őssejtbotrány egyik vádlottja. Az orvos eközben egy olyan kutatási eredményt tett le az asztalra a csapatával, hogy most a fél világ küzd a kegyeiért.
CelebMeddőségi vizsgálaton látták Gáspár Győzőt Győzike nem is tagadja, azért vizsgáltatta meg magát az orvosnál, mert újra kisbabát szeretne Bea asszonytól.
CelebSírba viszi titkait Szellő exszerelme Nyolc hónaposak voltak, amikor megtámadta Renáta testét a gyilkos kór, ezért az ikrek csak betegen látták az anyjukat. A soha el nem készült emlékkönyv az egészséges életét mutatta volna be.
SportHosszú Katinka: érzek egy kis elégtételt A londoni olimpia után három klasszis sportolónőnk is úgy döntött, a jövőben a párját választja edzőjének. Az eddigi eredmények igazolják, Hosszú Katinka, Kozák Danuta és Janics Natasa sem választott rosszul.
CelebCaramel: újra boldog vagyok Szilvivel Ezúttal mindent elkövetnek, hogy megóvják szerelmüket a nyilvánosságtól, mert másodszor nem szeretnék elveszíteni egymást. Caramel úgy érzi, sokat fejlődött a kapcsolatuk Szilvivel.
CelebDráma a születésnapon: szörnyethalt Bíró Ica kutyája Tragédia vetett véget a Yoda nevű kiskutya születésnapi partijának, amelyet gazdája, Bíró Ica rendezett neki. Az ünnepeltet úgy megijesztette egy másik eb, hogy szívinfarktust kapott, és kimúlt.