Az ön nevéhez kötik elsősorban az úgynevezett őssejt-botrányt, miszerint engedélyek nélkül, milliós összegekért kezeltek betegeket őssejttel.
Plasztikai sebészként, sebészként, orvosként sincsenek olyan erős engedélyeim, mint amilyeneket az őssejttel kapcsolatban kaptam. Mielőtt nekifogtunk a munkának, kikértem jogászok, szakhatóságok véleményét, és mindent az ő jóváhagyásuk alapján valósítottunk meg. Évekre visszamenőleg megvannak az engedélyeim, sőt: külön engedélyt kértem és kaptunk arra, milyen típusú betegségek kezelését végezhetjük őssejtekkel.
Akkor mivel gyanúsítják tulajdonképpen?
Csalással. Negyven évig spóroltam, kölcsönöket vettem fel, közel félmilliárdot fektettem a laborba. Úgy, hogy nem kértem, és nem kaptam rá támogatást. Ugyanennyit buktam, amióta kirobbant ez az ügy. Ennyivel lettem rövidebb, amit nem magamra, fényűzésre költöttem, hanem a munkámra. Arra, hogy a világ gyógyászatát forradalmian megújító dolgot hozzunk létre. A munkát nem hagytuk ellenszélben sem. Egy dolog van még, még nem nyírtak ki!
Megérte?
A napokban készült el a kutatásunk, amelyet az egyik legnagyobb nemzetközi orvosi szaklap közölt. Elméletben létrehoztuk a „zöld sejtet”, ez gyakorlatilag csak a gyógyításért felelős sejt. Bármilyen fehérje előállítható belőle, csirkehústól malac-húson át, emberi máj, fül, ér… Bármi. Kutatásunk alapjaiban forradalmasíthatja a biotechnológiát, nem kell életeket áldozni azért, hogy mások meggyógyulhassanak. De akár az űrbe sem kell például rántott húst vinni, csak a technológiát, és bármikor előállítható lenne az is. A szakma szenzációként fogadta eredményünket. Napi négy-öt meghívásom van külföldre, nem titok, a szaúdi király és Amerika is hevesen érdeklődik az eredményeink és a technológiánk iránt. Most éppen hajat „csinálunk” belőle. De állítom, már 2006–2007-ben is a világ legjobb minőségű őssejtjét állítottuk elő.
Azt mondja: külföldön elismert tudós, ünnepelt sztár lenne, milliárdos vagyonnal, csak itthon gyanúsított?
Tény, hogy nagy a csábítás, de valamiért nekem biztos itt van dolgom. Anyagi vágyaim nincsenek, sosem voltak. Ráadásul úgy tudom, az alaptörvény szerint a tudományos kérdések tisztázására végzett kutatások a joggal nem szankcionálhatók. Az őssejtterápia nem csalás. Néhány éve rájöttünk, hogy a szívinfarktus után, ha két órán belül a megfelelő számú őssejtet juttatjuk be a beteg szervezetébe, meggyógyul, s nem áll le a szív. A tanulmány eljutott külföldre, Franciaország 70 milliárd eurót keresett ezzel. Mint egy rossz álom: az a három ember kevert engem ebbe a helyzetbe, akiket egytől egyig meggyógyítottam.Hihetetlen, igaz? De erről inkább ne is beszéljünk.
Mire számít?
Engem csak gyógyítással vádolhatnak meg, azért pedig vállalok minden felelősséget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.