SportKozák jó úton jár a párjával Kozák Danuta egy viharos ősz után bizonyított az Eb-válogatón, melynek eredményeképpen a hétvégén két számban is indul Portugáliában. Úgy tűnik, nem törte meg karrierjét, hogy a párja lett az edzője.
SportRobben még nem járt templomban Tavaly a Chelsea elleni BL-döntő gyakorlatilag rajta ment el. Az idén viszont ő lőtte a 89. percben a mindent eldöntő gólt. A holland focista, Arjen Robben 372 nap után lúzerből hős lett.
CelebSarka Kata: nem vagyok celeb A Kék Cápák kézilabdázójaként akár éljátékos is lehetett volna, ám egy súlyos sérülés közbeszólt. Tizennyolc évesen egy szépségversenyen lett közismert, majd szerelembe esett Hajdú Péterrel. Két gyermek édesanyjaként többre vágyott...
AktuálisErőss Zsolt anyja nekiment az expedícióvezetőnek Megható és őszinte interjút adott a Borsnak a Kancsendzöngán szerencsétlenül járt Erőss Zsolt hegymászó édesanyja. Edit néni elárulta: a templomban ülve megérezte fia halálát, és most magyarázatot követel az expedíció vezetőjétől.
AktuálisKlein Dávid: rosszul mérte fel a helyzetet Péter Klein Dávid hősies, bajtársias cselekedetnek tartja, amit Kiss Péter tett a Kancsendzönga hegyen. A hegymászó állítja: aki igazán a hegyek szerelmese, sosem képes abbahagyni. Ő maga hamarosan, két év kihagyás után, megint a magasba készül.
SportGörbicz: nem szeretek a középpontban lenni Görbicz Anita, a Győri Audi-ETO friss BL-győztes kézilabdázója ritkán enged bepillantást a magánéletébe, a Lilla magazinnal mégis kivételt tett. A lapnak adott interjúból szemezgettünk.
SportZidane rajong a német fociért A negyvenéves Zinedine Zidane Londonban találkozott a Bild riportereivel, akik a német futballról faggatták. Részetek a világbajnok és aranylabdás játékossal készült interjúból.
AktuálisGyöngyi Lilla: színészkednek Bence gyilkosai A meggyilkolt Szita Bence nővére tartja a lelket szüleiben. A húszéves lány mindennap kisöccse fájó hiánya miatt szenved. A kedden folytatódó tárgyalásra készülődve Lilla megrázó interjút adott a Borsnak.
SportRosberg legszívesebben olaszul káromkodik A Monacói Nagydíj győztesét, Nico Rosberget kevésbé ismerik a Forma–1-es rajongók, az F1 Racing magazin ezért most kísérletet tett rá, hogy megmutassa a német pilóta vagány oldalát.