<p>Csak a közös ingatlanok értéke meghaladja az 500 millió forintot, ha válásra kerül a sor, az biztos nem lesz szép.</p>
Ukrajnában élő nő lett Hajdú Péter társügyvezetője a tévés első számú cégében. A nő egy júniusban, az Egyesült Királyságban bejegyzett vállalkozással szállt be.
Mindkettőjüket meggyanúsították azzal, hogy valakivel félreléptek.
Évekig úgy tűnt, nincs sikeresebb és boldogabb ember Magyarországon Hajdú Péternél. Töretlenül felfelé ívelő karrier, gyönyörű feleség, két szép gyerek, álomutazások, luxuslakás – tökéletes élet. De már nem az.
Kiszorul a TV2-ből Hajdú Péter. A Népszabadság információi szerint a Showtime-ot, majd az Aktívot már nem az ő cégétől rendelik meg.
Új fejezet a Hajdú-Sarka szakításban: Kata hónapokkal ezelőtt elkezdte keresni új otthonát, és már meg is vette.
Nem túl jelentős összeget, fejenként 2500 forntot ajánlott Dopeman a Hajdú házaspárnak azért, hogy tévéjében beszéljék ki megromlott kapcsolatukat. A rapper ugyanakkor be is szól Hajdúnak.