AktuálisÖngyilkos lett a börtönben a nagykanizsai gyilkos Öngyilkos lett a börtönben az a férfi, aki tavaly januárban a gyanú szerint brutális körülmények között meggyilkolt egy nőt Nagykanizsán, elfogása után pedig bevallott egy 2005-ös emberölést is - értesült az MTI.
AktuálisNem ment a szex, ezért tízszer beledöfte a kést a nőbe Egy prostituáltat megölt, majd rá két évre egy másikba tízszer belemártotta a kést, mert csődöt mondott a férfiassága. A kegyetlen férfi tárgyalása ma volt a bíróságon.
AktuálisSátánista őrült ölte meg az együttes énekesét Halálra késelte egy black metál együttes énekesét egy elborult elméjű sátánista férfi. A gyilkos úgy gondolta, a zenész nem képviseli elég hitelesen a sötét oldalt.
AktuálisGy. László elismerte: ő gyilkolta meg Szandrát Tanúkihallgatásokkal folytatódott Gy. László pere a londoni központi büntetőbíróságon. A 29 éves magyar férfit vádolják Kovács Alexandra tavalyi megölésével.
AktuálisKésőbbi gyilkosával barátkozott a kispesti asszony Saját lakásában verte agyon idős szomszédját egy 54 éves nő Kispesten. Az asszony megpróbálta kijátszani a rendőröket, de végül elkapták, kezdeményezték előzetes letartóztatását is.
AktuálisAz apa talált rá halott gyerekére, akinek nem volt arca Felfoghatatlan családi dráma játszódott le egy floridai házban: egy a válása miatt megháborodott anya meggyilkolta két tinédzser gyerekét, majd magával is végzett. Az apa fedezte fel a holttesteket.
AktuálisBőröndös gyilkosság: gyilkosával szexelt a halála előtt Szandi A londoni tárgyaláson kiderült: László intim viszonyba került áldozatával, de rögtön az aktus után megölte, majd a tetemet egy bőröndbe gyömöszölte.
AktuálisHímezget a börtönben Szita Bence gyilkosa Élete végéig a sitten bűnhődik Polcz Erika. Az asszony, akit a 11 éves Szita Bence kegyetlen megöléséért pénteken tényleges életfogytiglani fegyházra ítéltek, tovább dolgozhat a zárkájában, Kalocsán: kalocsai mintás terítőket hímez...
AktuálisÖngyilkosságra készülnek Szita Bence hóhérai Ha jogerősen is életfogytiglant kapnak, végeznek magukkal. Ezt mondta újságírónknak Kertész József és Bogdán József. Ítéletük ez lett, a börtönben halnak meg. Most kiemelten őrzik őket celláikban.
AktuálisSzabadok a magyar falu szerb kiirtói A szerb igazságszolgáltatás szégyenének nevezi a zágrábi sajtó a belgrádi fellebbviteli bíróság ítéletét Lovas, a horvátországi magyar falu lakossága elleni háborús bűncselekmény ügyében: a félkatonai alakulat tagjai hetven civilt...