Az utcában élők még december 29-én értesítették a rendőrséget, ugyanis gyanús volt nekik, hogy 78 éves szomszédnőjüket már napok óta nem látták - olvasható az MTI-n.
A kiérkező rendőrök bementek a lakásba, ahol az asszonyt holtan találták. Már ekkor is sejthető volt, hogy gyilkosság áldozata lett, ezt igazolta a boncolás és az orvosszakértő véleménye is.
A rendőrök nyomozni kezdtek az ügyben, és kiderült, hogy az idős nő csupán pár emberrel tartotta a kapcsolatot - köztük későbbi gyilkosával, 54 éves szomszédnőjével is. Az asszony a vizsgálatok ideje alatt buzgón segített a rendőröknek, akik ekkor még nem tudták: a nő csak magáról akarja elterelni a figyelmet, és őket akarja félrevezetni.
Két hét alatt azonban annyi bizonyíték gyűlt össze, hogy újra kihallgatták a nőt, aki összetört, és beismerte a gyilkosságot. Kiderült, még december 19-én ment át az idős barátnőhöz, akit bántalmazott, majd magára hagyott, de az ékszereit magával vitte, később el is adta őket.
– Az 54 éves nőt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását - nyilatkozta Szigeti József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője az MTI-nek. Azt egyelőre nem tudni, milyen módszerrel és pontosan miért követte el az asszony szörnyű tettét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.