Aktuális

Hímezget a börtönben Szita Bence gyilkosa

P. G. J.

Létrehozva: 2014.01.14.

Élete végéig a sitten bűnhődik Polcz Erika. Az asszony, akit a 11 éves Szita Bence kegyetlen megöléséért pénteken tényleges életfogytiglani fegyházra ítéltek, tovább dolgozhat a zárkájában, Kalocsán: kalocsai mintás terítőket hímez – tudta meg a Bors. Nem jókedvében teszi, kötelező dolgoznia.

Szita Bence gyilkosa terítők hímzésével üti agyon az időt.

– Állítólag nagyon szép terítőket készít Polcz Erika, mindig beviszik a zárkájába a hímezni valót, mert nem dolgozhat a többi elítélt mellett – mondta el egy magát megnevezi nem akaró forrásunk. Szavaiból kiderült: az asszony a Kalocsai Fegyház és Börtön egyik alagsori zárkájában tölti a büntetését.

Nem egyedül ül, cellatársa egy emberölési ügy miatt szintén súlyos ítéletet kapott nő, akiről úgy tartják, hogy konfliktuskerülő alkat. Nem kell attól tartani, hogy bántaná a brutális gyerekgyilkosságra való felbujtásért elítélt Polcz Erikát.

– 2012. január elsejétől a törvény alapján kötelező dolgozniuk a munkaképes elítélteknek, a munkadíjukból pedig hozzájárulnak eltartásukhoz – mondta el a Bors kérdésére Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága sajtóirodájának vezetője, aki arról, hogy Polcz Erika is a foglalkoztatottak között van-e, a személyiségi jogok védelmére hivatkozva nem adhatott tájékoztatást. 

Megtudtuk: a hímzés mellett varrást, segédmunkát, húsfeldarabolást, mosás-tisztítást vállalhatnak az elítéltek. Általában napi nyolc órát dolgoznak, fizetett szabadság is jár nekik. Munkájukért cserébe munkadíjat kapnak, ennek mértéke az előző évre megállapított minimálbér egyharmada. Ebből vonják le az eltartási költségekhez való kötelező hozzájárulást, 400 forintot naponta. A fennmaradó résznek körülbelül 80 százalékát fordíthatják magukra az elítéltek, ami számításaink szerint teljesítményüktől függően 10–15 ezer forint lehet.

Egyéb forrásból tudjuk: a tényleges életfogytiglani ítélet annyit jelent, hogy Polcz Erikát naponta 23 órát zárt ajtók mögött, a legszigorúbb fokozatban őrzik, csak szigorú felügyelet mellett mehet egyórás sétájára is. Ez magyarázza, hogy a zárkájába viszik a munkavégzéshez szükséges dolgokat. Munkadíját telefonálásra, a börtönben lévő bolt tartós élelmiszereire vagy akár hozzátartozói támogatására költheti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755323_auto_resized.jpg
origo.hu

Valódi bizonyítékokat találtak az időutazásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22782_resized.jpg?avcount=1702171818
origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755710_auto_resized.jpg
life.hu

Figyelmeztet a pszichológus: ismerd fel a nárcisztikus emberek trükkjeit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755068_auto_resized.png
metropol.hu

„Hannika tiszta apja” – Tóth Gabi megmutatta kislánya, Hannaróza arcát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756142_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tátva maradt szurkolók szája attól, amit Szoboszlai művelt az Anfielden

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22783_resized.jpg?avcount=1702171818
origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755297_auto_resized.jpg
travelo.hu

A szomszédunkban található Európa 2. legjobb pályaudvara

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiderült a titok! Ezért áll a bál Stana Alexandra és Meggyes Dávid között?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702171818
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755259_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az életét kapta tőlem ajándékba!" - vitát szított az anya, aki csak az egyik gyerekének ad karácsonyi ajándékot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702171818
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/CVuCNEX8feAzxv-CrpbS5F41996WAUL1zHpfBtWcCPI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI3YWY0OTg3NmYyZTQwMWFiMjI5Yjc4MWMwMDllNGFj.jpg
Búcsú

"Klaudia a csillagok közé költözött"– különleges emléket állított csillagász feleségének Ferenc

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/b67KSytqLry-pGJmXPnMEqaoRZ4MyC-IbMn9ZqZN4CY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkZDUwZTI1ZDhmMTQ4ZWM4ZDdkZDJiZDZkYzA1MDIx.jpg
Lángok

„Nem bírtam végignézni, ahogy az életem megsemmisül” - porig égett egy kétgyermekes család háza