Egy évig feküdt kórházban az a brit kisfiú, akinél epilepsziájára kapott gyógyszere brutális allergiás reakciót váltott ki. A gyerek testéről szinte az összes bőr lemállott.
Hamarosan az átlagos gyerekek életét élheti az a három esztendős marokkói kisfiú, aki arc nélkül született. Egy ausztrál orvos ugyanis felajánlotta, hogy megműti a fiút és arcot épít neki.
Hajnalban, egy sarki utcai lámpánál „űzte ki az ördögöt” egy kisgyerekből egy nyolcfős társaság London egyik külső kerületében. A rendőrség vizsgálatot indított.
Míg Michael Schumacher súlyos balesete inkább összehozta a családját, addig öccse, Ralf tizenhárom év házasság után válik feleségétől, Corától. Ráadásul a hírek szerint csöppet sem békésen.
Jövő áprilisban ad életet második gyermekének Gombos Edina. A TV2 műsorvezetőnőjének rettenetes napokat kellett átélni férjével, Albertóval, de ma már nyugalommal várják a kicsi érkezését.
Az orrán keresztül agyba szúrta magát evőpálcikával egy kínai kisgyerek. A kisfiú egy felnőttek számára készített evőpálcikával játszott, mikor megtörtént a baj: belefúrta az orrába, és egészen az agyáig felszúródott.
Az egykori profi ökölvívó-világbajnok, Erdei Zsolt is próbára teszi bátorságát a Celeb vagyok, ments ki innen! című valóságshow-ban. Madár szúnyogoktól, apró vérszívóktól és mérges kígyóktól tart.
Egy szegedi kisfiúra hívta ki a rendőrséget egy asszony, mert a gyerek katonásdit játszott. A nőt annyira kiborította a játékpisztolyos fiú látványa, hogy az sem érdekelte, a gyerek sérült és a környéken ismerik.
Azzal a szörnyű tudattal kell együtt élnie egy brit házaspárnak, hogy négyesztendős gyermeküknek maximum két éve van hátra. A kislány betegsége annyira ritka, hogy az orvosoknak még nevük sincsen rá.
Leállították a kanyaró elleni oltási kampányt a felkelők kezén lévő észak-szíriai területeken, miután szennyezett vakcina miatt meghalt tizenöt gyerek - közölték helyi segélymunkások.
Hét éven keresztül molesztálta és gyereket is csinált lányának egy brit férfi. A lány többször kérte a rendőrség segítségét, ám a hatóságok nem foglalkoztak egy gyerek feljelentésével.
Félrekezelték és haza is küldték a kórházból azt a hét éves kislányt, aki nem sokkal később életét vesztette. A boncolás kimutatta: Evelyn Smith még élhetne, ha az orvosok jobban odafigyeltek volna.
Hat és fél éves korával jelenleg Császár Patrik Magyarország legfiatalabb modellje. Az elsős kisfiú nemrég nemzetközi modellversenyt is nyert Bulgáriában, most a világ legrangosabb szupermodell-válogatására hívták Moszkvába.
Annyira elfáradt az esküvőjén Csézy és férje, hogy az azt követő nászutat főleg alvással töltötték. Szükségük is volt a pihenésre, ugyanis a legnagyobb vágyuk, hogy bővüljön a család.
„Túl elfoglaltak voltunk” – mondta a bíróságon az a brit házaspár, akik annyira elhanyagolták kisfiukat, hogy a gyerek nemcsak elvesztette a látását, de szülei észre sem vették, hogy vak. A pár két év börtönt kapott.
Összeomlottak annak a brit kislánynak a szülei, akinél a három orvosnak nem sikerült diagnosztizálnia egy átlagos fertőzést. A gyerek 36 óra alatt elhunyt.
Tízezreket rázott meg a rákban elhunyt sztriptíztáncosnő halála. Prikrill Zsuzsi szülei most azért aggódnak, hogy unokájuk náluk maradhat-e. Az édesapa ugyanis magához akarja venni a kislányt.
Egy mexikói kisfiú egész családját évtizedekre rács mögé küldték, azt követően, hogy brutálisan megkínozták a gyereket. A fiút saját anyja vakította meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.