Szente Vajk végre elismerte, hogy feleségével már rég nem alkot egy párt. A szexi playmate-re pedig csak jó barátként tekint. De akkor miért hívja Kicsimnek?
Hihetetlen, megdöbbentő – valószínűleg ezekkel a jelzőkkel illetik Horváth Viktória történetét, akik szerint gyógyítani csak szikével és receptre felírt orvosságokkal lehet. Sebestyén Balázs és felesége viszont nem csak a nyugati orvoslásban hisz.
Donald Trump megfenyegette azt az újságírót, aki a jövő héten botránykönyvet akar megjelentetni róla. Nem csoda, hiszen például bizarr szexuális szokásairól is beszámolt.
<p>Míg mások szilveszter este Kellér Dezsőt és Németh Lehelt nézték a ritkaságszámba menő televízió-készülékek egyike köré gyűlve, a gimnáziumi igazgatóhelyettes apró darabokra vágta a feleségét.</p>
Michael Klinger szokatlan módját választotta annak, hogy beszéljen felesége rákbetegségéről. Nyílt levélben szól csapattársaihoz és a drukkerekhez. Ezzel segítenek maguknak is, hogy feldolgozhassák.
<p>Már elkezdődött az idei darts-vb, amit ezúttal is a londoni Alexandra Palace-ban rendeznek. A versenyzők többségét vonzó felesége támogatja a verseny során.</p>
<p>Fogalmuk sincs a rácalmásiaknak, mi vitte rá a kazah Aizadát arra, hogy brutális módon meggyilkolja magyar férjét Rácalmáson. Még bizakodnak, hogy nem is ő a tettes.</p>
Már nem hentesként dolgozik az a darnózseli férfi, akit még mindig azzal vádolnak, hogy megölte gyógytornász feleségét, és a maradványait eltüntette – tudta meg a Bors. N. János próbál új életet kezdeni.
Igazi régivágású úriember az egykori megasztáros, aki amióta megismerkedett Anitával, nem engedi dolgozni. Mikor a zenélésből nem éltek meg, inkább darura szállt, mintsem dolgozni küldje az imádott nőt.
Szilvia 15 évig őrizte szörnyű titkát, és talán maga is megkönnyebbült, amikor „lerakhatta” a súlyos terhet. A férjét meggyilkoló asszonyt egy hónappal az elévülés előtt vonták felelősségre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.