AktuálisKeresik az eltűnt tizenhét éves Valériát Kiss Valéria budapesti lakos, eltűnésének ügyében kéri a lakosság segítségét a rendőrség.
AktuálisMegtalálták az eltűnt lányt, Dombó Henriettát! Négy nappal ezelőtt tűnt el a Ferihegyi repülőtérről, egy kórházban találtak rá.
AktuálisBréking: a zsaruk szerint is elrabolták Patrikot Immáron a rendőrség is megszólalt Rinyu Patrik eltűnése ügyében. A rendőrség a Borssal közölte: bűncselekmény miatt, személyi szabadság megsértése ügyében indítottak nyomozást.
AktuálisFerihegyen még leszállt, aztán nyoma veszett Henriettának A szép fiatal nő aznap tudta meg, hogy súlyosan beteg, barátai nagyon aggódnak érte.
AktuálisHárom hónapja nem találják a fiatal László atyát Varga László még január végén tűnt el: ekkor regisztrálta telefonját utoljára a rendszer.
AktuálisMinden az én hibám - búcsúzott az eltűnt Barbara Április másodikán rejtélyes körülmények közt tűnt el az 53 éves Kónyáné Mócsán Barbara. A depresszióval és epilepsziával is küzdő asszony két búcsúüzenetet is hagyott maga után...
AktuálisGyász: holtan találták az eltűnt magyar zongoristát Makka Tamás zongoristának egy epilepsziás roham után veszett nyoma a Salzburg felé tartó vonatról. Sajnos már csak holttestét találták meg. Egyelőre nem tudni, mi történhetett vele.
AktuálisEltűnt: ukrán férfival látták utoljára a 19 éves Patrikot Rejtélyes körülmények között veszett nyoma a 19 éves, budapesti Rinyu Patriknak. A fiatal egy barátjával indult szórakozni a szombat éjszakába, azonban az egyik dohányboltban hozzájuk csapódott egy harmincéves ukrán férfi is.
AktuálisEmberrablók vihették el a vállalkozót Súlyos bűncselekményt gyanít a rendőrség egy 45 éves péteri vállalkozó eltűnése mögött. Tálas János ismerősei nem zárják ki, hogy a férfit elrabolták.
AktuálisÚj ruhákban, sértetlenül került elő az eltűnt kislány 45 napig senki nem tudta, hol lehet az óvodás kislány. Aztán mindenki meglepődött, amikor egyszer csak felbukkant eltűnésének helyén, új ruhákban.