AktuálisAzóta nem látták Edinát, hogy beszállt egy kocsiba Egy buszmegállóban látták utoljára a 16 éves Edinát, amint beszállt egy sötétkék autóba. Azóta nyoma veszett.
AktuálisDrog állhat Alexandra szerdai eltűnésének hátterében? A 25 éves Alexandra munkából tartott hazafelé. Azt mondta, fél tízre otthon lesz - azóta nem adott életjelet magáról.
AktuálisPatrikot nagyapja mellé helyezték örök nyugalomba Feketébe öltözött csütörtökön Gyál, R. Patriktól szerettei és barátai végső búcsút vettek. Szinte mindenki sírt, amikor egy fiatal női hang felidézte Patrik gyermekkorát.
AktuálisPengével vagdosta össze magát az eltűnt Alexandra A 16 éves Karvai Alexandráról hétfő óta nem tudni semmit. Karjain és combján borotvapengével ejtett vágások vannak.
AktuálisEltűnt a kórházból az idős Julianna Szó nélkül eltűnt a tatabányai kórházból szerda késő délután egy 67 éves asszony, azóta semmit sem tudni róla. A rendőrség körözést adott ki.
AktuálisA Mátrában keresik az eltűnt autista fiút Ébner Domonkos túrázás közben tűnt el a Mátrafüred és Mátraháza között.
AktuálisNem ez az első szökése az eltűnt Áginak Édesapja szerint akár életveszélyben is lehet az április elején eltűnt Szilvási Ágnes.
AktuálisEltűnt egy férfi a dobai kórház pszichiátriájáról Pammer Attila 2015. május 22-én - engedély nélkül - ismeretlen helyre távozott a dobai Csolnoky Ferenc Kórház Rendelőintézet Pszichiátriai Rehabilitációs és Szocióterápiás Osztályáról.
AktuálisNem tért vissza az ünnepekről Erika Budapesten, édesanyjánál töltötte a húsvétot, illetve az azt követő két hetet a gondnokság alatt álló Nagy Erika, aki azonban ezután sem tért vissza a Gyámhivatal zalaapáti otthonába.
AktuálisEltűnt: futtatók rabolhatták el Lídiát Prostituáltakat futtatók kezei közé került a 19 éves demecseri Balogh Lídia. A lány egy hete tűnt el, utoljára Kabán látták.