SportÚjra csalással vádolják a Lokit A dán Ekstra Bladet című lapra hivatkozva Európa számos újságja ír arról, hogy a fogadási csalásokban érintett egyik BL-meccs a Liverpool–Debrecen (1-0) találkozó volt még 2009-ből.
SportGyilkos focisták sokkolták a sportvilágot Az új év kezdetén talán érdemes még egy utolsó pillantást vetni a mögöttünk állóra. Azért, hogy levonhassuk a szükséges tanulságokat, és reménykedjünk, a jövőben nem ismétlődnek meg az alábbi borzalmas esetek.
AktuálisNegyvenmilliós bundában tanult járni Mariann Idehaza is van kereslet az egyik olasz márka családi ház árával vetekedő hiúz- és cobolyszőrméből készült téli modelljére. A Miss Hungary 2011 királynője azt mondja: élmény volt viselni, de meg kellett tanulnia járni benne.
SportCsalással vádolják az UEFA-t Bár a 10. BEK/BL-sikerére áhítozó spanyol bajnok a lehető legnehezebb ellenfelet kapta a BL-nyolcaddöntőben, ezt is árnyékba szorította az a hír, hogy talán manipulálták a sorsolást.
SportRonaldo eladta a világbajnoki döntőt? Máig tisztázatlan, mi történt az 1998-as világbajnoki döntő előtt és alatt Ronaldóval. A brazil futballista a meccs előtt lett rosszul, mégis játszott, igaz, pocsékul. Egy friss vád szerint nem véletlenül.
SportBunda gyanúba keveredett Nikola Karabatic A kézilabda sem mentes már a fogadási csalásoktól: a francia bajnok Montpellier sztárjait a Paris SG elleni mérkőzés után vitték el a rendőrök.
SportEdzője nélkül rajtolhat a Juventus Az olasz bajnokit négy csapat kezdi meg pontlevnonással, ennyiről már biztosan kiderült, hogy bundáztak.
CelebÚjból sokkolta rajongóit Lady GaGa - fotó Lady GaGa megint kitalált valamit, amivel igencsak meglepte a rajongóit, azaz nem mi mellékeltünk rossz fotót.
SportÓriási a botrány: visszaléphet az olasz válogatott a foci Eb-től Tovább gyűrűzik az olasz fogadási botrány. Olyannyira, hogy Cesare Prandelli, a futballválogatott szövetségi kapitánya bejelentette, válogatottjuk akár vissza is léphet az Eb-től.
SportBundával vertük meg a világbajnokot? A FourFourTwo értesülése szerint bunda lehetett a 2007-es magyar–olasz barátságos válogatott futballmeccs, amelyen 3-1-re vertük a vb-aranyérmest.