SportLegalább öt meccset elcsaltak a vb előtt Egy 44 oldalas FIFA-jelentésből kiderül: a 2010-es focivébé előtt a házigazda dél-afrikai válogatott öt felkészülési mérkőzését is elcsalták – írja a New York Times.
SportIlyen pofátlan bundagólt még nem látott Aki azt mondja, ez nem szándékos, az vagy nagyon naiv, vagy rosszul értelmezi a jóhiszeműséget.
SportBundázással gyanúsítják Novákot és Mészölyt Régi idők focija: Novák Dezső saját magát is feljelentette. Az állambiztonsági iratok tanúsága szerint 1968-ban megvett egy meccset a Vasastól, 36 ezret fizetett Mészölynek és Farkasnak.
SportVisszautalta az ügyészség a lefoglalt tízmilliókat Saját bevallása szerint négy-öt év alatt több mint százmillió forintot nyert sportfogadással L. Mátyás. Az exfocista visszakapta pénze egy részét, mivel az ügyészség nem tudta bizonyítani a bűncselekményt.
AktuálisKonta Barbara: elválok Norbitól Nyolc év házasság után elválik a Barátok közt korábbi sztárja, Konta Barbara fogadási csalásba keveredett focista férjétől, Németh Norberttől. A döntés mögött hűtlenség állhat. Kislányuk egyelőre Barbaránál marad.
CelebSzőrözött és mellet villantott Lady Gaga Egy malacrózsaszín szőrmebunda és egy merész ruha „indiánosdihoz” – melltartó nélkül. Egy este ezzel a két remek ruhadarabbal örvendeztette meg a rá mindig éhes nagyérdeműt Lady Gaga.
CelebKiakadtak az állatvédők a királynőre II. Erzsébet szőrmebundában jelent meg a karácsonyi misén, és ezzel óriási felháborodást keltett.
SportBundaügy: egymást is átvágták a REAC-osok Elképesztő összegek kiteregetésével és hihetetlen történetekkel kezdődött el a hazai bundaügy első tárgyalása. Kiderült, hogy a REAC futballistái nemcsak a szurkolókat, hanem egymást is átverték.
VéleményVélemény: Nevetgélők Ülnek a bundázással vádolt REAC-focisták a bírósági tárgyaláson. A vád szerint öt bajnoki meccset manipuláltak, euróezreket kaszáltak és mindenkit becsaptak. Szurkolókat, a klubot, mindenkit. Olykor még egymást is.