Értetlenül állnak az amerikai újságírók az előtt, hogy miért nem képes a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) határozottabban fellépni a fogadási csalások ellen. Félő, hogy a június közepén kezdődő brazíliai futball-világbajnokságon is elcsalhatnak meccseket.
A New York Times arról számol be, hogy egy 44 oldalas FIFA-jelentés szerint nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy a négy évvel ezelőtti vb előtt a házigazda Dél-Afrika öt felkészülési mérkőzését is elcsalták, és azon kívül is manipulálhatták világbajnoki résztvevők találkozóit. A lap egy konkrét esetet is kiemel: a Dél-Afrika – Guatemala (5-0) meccsre a szingapúri fogadási maffia által üzemeltetett Football 4U cég küldött bírót. A nigeri Ibrahim Chaibou pedig három vitatható tizenegyest is befújt a találkozón.
A játékvezetőt később megközelítőleg 100 ezer dollár, vagyis 22 millió forint társaságában látták egy dél-afrikai kisváros bankjában, ahol 100 dolláros bankjegyekben helyezte el a pénzt. Chaibou több gyanús találkozón is bíráskodott, de volt olyan meccs is, amelyen a dél-afrikai szövetség egyik vezetője bezárta az öltözőbe, hogy ne tudja levezetni, és elcsalni az összecsapást.
A Football 4U cég vezetője a szingapúri fogadási maffia feje, a világ szinte minden részén mérkőzéseket manipuláló, Magyarországon is megvádolt Wilson Raj Perumal volt, aki saját maga is elismerte, hogy fizetett a nigeri játékvezető szolgálataiért. Sőt, a Football 4U kihasználva, hogy a dél-afrikai futballszövetségben a pénztelenség miatt nagy a káosz, lefizetve több vezetőt elintézte, hogy a felkészülési találkozókra a cég küldhesse, szervezhesse le a játékvezetőket. Miközben átvállalta az ezzel együtt járó összes költséget, a sporik a maffia kérése szerint befolyásolták a mérkőzéseket.
A FIFA két évig nyomozott az ügyben, aminek folyományaként tiltott el dél-afrikai sportvezetőket, ám ők ma már újra ugyanúgy a szövetségük dolgozói. A bíró, Chaibou közben visszavonult, nem lett semmilyen módon felelősségre vonva. Perumal többször is ült börtönben, idén áprilisban Finnországban már másodszor tartóztatták le.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.