KONKLÁVÉ

Mégis mi köze van a Maffiózók című sorozatnak az új pápa megválasztásához?

Örökös-Tóth Lajos

Létrehozva: 2025.05.09. 15:45

Történelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi a tegnapi nap folyamán, hiszen megválasztották az új pápát. A konklávé Robert Francis Prevostot voksolta meg a katolikus egyház következő vezetőjének, melyhez érdekes módon a Maffiózók című sorozatnak is volt némi hozzájárulása.

Óriási tömeg gyűlt össze tegnap a vatikáni Szent Péter-bazilika előtt. Az a tengernyi zarándok pedig egy emberként ujjongott, mikor felszállt a várva várt fehér füst, azaz kiderült, ki lett az új pápa. Végül az amerikai, a magának a XIV. Leó nevet választó Robert Francis Prevostot választotta meg az egyház élére a 133, választójoggal bíró püspök, akik között egy olyan tisztelendő is helyet foglalt, aki szorosan kötődik minden idők egyik legsikeresebb tévéműsorához, a Maffiózók című HBO-sorozathoz.

1998 - The Sopranos - TV Set. Robert Francis Prevost. Pope
Tony Sirico (balra) testvére, Robert Sirico atya is részt vett Robert Francis Prevost megválasztásában (Fotó: HBO)

Robert Francis Prevostra New Jersey is az áldását adta

Az 1999 és 2007 között futó széria fontosabb szereplői között olyan neveket említhetünk, mint a lelkileg labilis, New Jersey-i maffiavezért, Tony Sopranót megformáló James Gandolfini, az ő vaskarmú feleségét alakító Eddie Falco, A Fehér Lótusz 2. évadában is felbukkanó Michael Imperioli, illetve az a Tony Sirico, akinek öccse korántsem volt akkora utcai fenegyerek, mint amilyen a bátyja volt. Mi több, Robert Sirico inkább a papi pályát választotta a gengszterkedés és a színészet helyett, ráadásul olyannyira komolyan vette hivatását, hogy helye volt a pápaválasztás 2025-ös eseményén, az idei konklávén is.

Ugyan a két testvér meglehetősen külön utakon járt, Robert gondoskodott betegeskedő bátyjáról, és Tony Sirico 2022-es haláláig a Robert Prevostot megválasztó kis testvér végig fivére mellett volt, a halálos ágyán még utoljára meg is gyóntatta az igen sötét múlttal rendelkező idősebb Siricót.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek