AktuálisNyitott autóból loptak 80 ezer forint a kár Nyolcvanezer forint készpénze és személyes iratai bánták figyelmetlenségét annak a 63 éves győri asszonynak, aki nyitva hagyta autóját. Az első üléséről vitte el ismeretlen elkövető értékeit.
CelebMár vezethet Oláh Gergő Fél kézzel már kezében a volán: Oláh Gergő túl van a KRESZ-vizsgán, nemsokára vezetheti is az X-Faktor- gyôzelemért járó autóját. Már nem kell az anyósülésen utaznia.
AktuálisFelébreszti és megmasszírozza sofőrjét az új Mercedes A Mercedes Benz neve évtizedek óta egybeforrt a minőségi autógyártással. Az S-osztály, mint a cég legnagyobb személyautója mindig is a luxusra épült, az adott kor legfejlettebb technológiáival. Az új S-osztály a napokban mutatkozott be,...
AktuálisDurva balesetsorozat érte a leglúzerebb nőt Egy kanadai asszonynak három alkalommal sikerült az, ami a legtöbb ember életében egyszer sem adatik meg. A nőn háromszor ment át saját kocsija egyetlen délelőtt leforgása alatt.
AktuálisSzilikonmellért sikkasztott milliókat Tímea Másfél éven keresztül csapolta meg idős ügyfelei bankszámláját egy kaposvári nő – tudta meg a Bors. H. Tímea a férjét akarta visszaszerezni, a pénzből többek között megcsináltatta a mellét, és luxusautót vett.
AktuálisÚjra támad a Peugeot A Peugeot mindig is elismert szereplője volt a kompakt modellek kategóriájának, bár a legendás 306 után a 307 nem ismételte meg a sikereket. A most bemutatkozott 308-nak a jelek szerint minden esélye megvan erre.
AktuálisElgázosította sérült gyermekét az anya A kaliforniai nő nem csak lányával, de saját magával is végezni akart, ám a kocsi utasterébe bevezetett szénmonoxid gáz csak a beteg gyereket ölte meg.
SportBizarr: csapattársai bepanírozták a focista autóját - fotó Nem sikerült emlékezetesen Michael Owen utolsó futballmeccse. Csapata, a Stoke otthon kikapott a Tottenhamtől, ráadásul csapattársai bepanírozták az autóját.
AktuálisHúzós: kocsiban szülte meg gyermekét Zsófi Budapesten egy kocsi hátsó ülésén született meg május 2-án Kónya Gergő Dániel. Anyukája hősiesen viselte a váratlan megpróbáltatást. Apukája a négygyermekes szomszédasszonytól kért segítséget, az orvos telefonon próbált tanácsokat adni.
SportBalotelli 71 milliós Ferrarival kartozott A focista szerződésében benne van: nem gokarozhat. Okosba elintézte, hogy szabályt nem szegve száguldott egy autóval az egyik kart-pályán.